
Csupán néhány napja fogadta el az Országgyűlés ” a rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről” szóló törvényt, már meg is jelent az annak végrehajtásáról szóló kormányrendelet is.
A törvény célja a gazdaság élénkítése, a lakásépítések támogatása.
Új fogalmakkal ismerkedhetünk meg:
rozsdaövezeti akcióterület: azon terület, mely megfelelő munkálatokkal a közlekedés, infrastruktúra, közmű szempontjából belátható időn belül alkalmassá tehető a beruházások elvégzésére,
azonnali rozsdaövezeti akcióterület: ahol jelentős előkészületi munkákra nincs szükség,
közép-és hosszú távú rozsdaövezeti akcióterület: amikor összetett előkészítő munkálatokra van szükség az építkezések megkezdése előtt.
A beruházások meggyorsítását szolgálja, hogy a kiemelt közérdekű beruházások megvalósítására vonatkozó rendelkezéseket kell majd alkalmazni ezen építkezésekre, tehát az adminisztratív terhek csökkenek, az ügyintézési határidő a szokottnál gyorsabb lesz.
A 150 négyzetmétert meg nem haladó összes hasznos alapterületű lakások vonatkozásában igen vonzó, csupán öt százalékos az ÁFA, ami a saját célra lakást szerzők és a befektetők számára is vonzóvá teszik majd ezeket a lakásokat.
Elvárás, hogy az épületek környezet-és klímabarát módon létesüljenek ügyelve a zöldövezet mértékére, a parkolók kialakítására, stb.
A Polgári Kisgazdák bíznak abban, hogy az eddig elhanyagolt, kihasználatlan területek ilyen célú hasznosítása megfelelően élénkíti a gazdaságot, egyben elősegíti a lakáshelyzet megoldásának kedvező alakulását.
Dr. Bakos Zoltán