Megújul az 500 forintos is

Mától hivatalosan törvényes fizetőeszköz az új 500 forintos bankjegy, amit tegnap mutattak be a nyilvánosságnak. Ezzel a forgalomban lévő hat címletből az utolsót is megújítja a Magyar Nemzeti Bank. A régi bankjegyek még évekig névértéken beválthatók, azonban ezzel a bejelentéssel a végéhez közeledik a jegybank 2014-ben indított pénzcsereprogramja.

Megújul az 500 forintos bankó is, így már mind a hat papírpénzcímletből csak az újak maradnak forgalomban a jövő év végére – jelentették be tegnap a Magyar Nemzeti Bankban (MNB). Mint azt Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke újságíróknak elmondta, a kibocsátási rendelet kihirdetésével július 4-től, vagyis mától törvényes fizetőeszközzé válik a megújított 500 forintos bankjegy, majd ezt követően kezdődik meg a készpénzforgalom szereplőinek felkészítése az új 500 forintosok forgalomba kerülésére.

Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy át kell állítani a pénzelfogadó berendezéseket, bérlet-, parkoló- vagy például italautomatákat, hogy megfelelően tudják feldolgozni az új bankjegyeket. Ez egy több hónapos folyamat, aminek eredményeként február 1-jétől lehet majd az új 500-assal fizetni.

Az immár réginek számító 500 forintos bankjegyek 2019. október 31-ig használhatók vásárláshoz, ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2019. november 1-jétől már csak a megújított 500 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni. Amennyiben valaki elmulasztaná akár az 500-as, akár az elmúlt években lecserélt címletek kivonási határidejét, akkor nincs oka az aggodalomra. A posta a bevonási határidőt követő három évig, a jegybank pedig húsz évig névértéken beváltja a bankókat.

Mint azt Pataki Tibor igazgató kifejtette, az új 500-ast is ellátták több olyan biztonsági elemmel, amelyek segítségével ránézésre vagy tapintásra is könnyen megállapítható, hogy valódi pénzjegyről van szó. Hangsúlyozta, az új forintszériák nemzetközi összevetésben is többletbiztosítással kerülnek forgalomba, ennek megfelelően nagyon csekély az előforduló hamis forintbankjegyek aránya, illetve azok is jellemzően gyenge, könnyen felismerhető próbálkozások.

Eddig egyedül a régi tízezresek kivonásáról nem lehetett semmi biztosat tudni. Jelenleg úgy látják az MNB-ben, hogy 2019 második fél évére erre is sor kerülhet. Így bő másfél év múlva lezárulhat a 2014-ben indított cserefolyamat, akkorra már csak az új bankók lesznek forgalomban. A bevonás amúgy is jól halad, az eddig már lecserélt pénzjegyek döntő többségének is már az új változatait használják.

(Magyar Idők)