Mégsem fejezték be vasárnap a fehérorosz-orosz hadgyakorlatot

karpatalja.ma

„Tekintettel arra, hogy a határ menti térségekben egyre nagyobb a katonai aktivitás, és súlyosbodik a helyzet a Donyec-medencében, a fehérorosz és az orosz elnök úgy döntött, hogy nem fejezik be a hadgyakorlatot” – jelentette be vasárnap Viktor Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter. Az eredetileg tíznaposra tervezett, Szövetségesi Eltökéltség-2022 nevű közös hadgyakorlat vasárnap ért volna véget. A legújabb döntés értelmében egyelőre nem vonják ki Fehéroroszországból a gyakorlaton részt vevő orosz csapatokat.

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint eljött az ideje, hogy a Nyugat legalább részben bevezesse az Oroszország ellen előkészített szankciókat. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, a fehérorosz-orosz hadgyakorlat folytatásának híre után még inkább aggódik az orosz támadás lehetősége miatt, és szerinte ez a fejlemény is azt mutatja, hogy a világ közvetlenül egy Ukrajna elleni orosz invázió előtt áll. A CBS News beszámolója szerint az Egyesült Államok hírszerzése arról értesült, hogy az orosz csapatok megkapták a parancsot Ukrajna inváziójának megkezdésére.

Figyelmeztette a moszkvai amerikai nagykövetség az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy készítsenek elő menekülési tervet, a diplomáciai képviselet egyebek között lehetséges terrortámadásokra hivatkozott az orosz fővárosban és Szentpéterváron, illetve az Ukrajnával közös orosz határ mentén. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azzal a megkereséssel fordult az amerikai nagykövetséghez, hogy átadta-e az állítólagos terrorfenyegetéssel kapcsolatos értesüléseket az orosz hatóságoknak. „Ha nem, akkor hogyan értsük mindezt?” – kérdezte Telegram-oldalán.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a potenciálisan végzetes következményekhez vezető tényezők között említette meg az Ukrajna ellen állítólag előkészületben lévő agresszió időpontjainak nap mint nap való emlegetését. Feltételes módban fogalmazva ugyan, de azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy ezzel az „összeesküvés-elmélettel” a Donyec-medence problémájának erőszakos megoldását próbálja meg kiprovokálni Kijevből. Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnapi telefonos egyeztetésén megállapodott abban, hogy a következő órákban „intenzív munka kezdődik egy háromoldalú kontaktcsoport létrehozására” annak érdekében, hogy valamennyi érdekelt fél elkötelezze magát a tűzszünet betartására a demarkációs vonalon – közölte a francia elnöki hivatal. Emellett a normandiai négyek – Ukrajna, Oroszország, valamint közvetítőként Franciaország és Németország – közötti tárgyalások újrafelvételét is szorgalmazták a minszki megállapodások megvalósítására. Az ukrán biztonsági erők provokációi állnak a Donyec-medencei helyzet eszkalálódásának hátterében – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal vasárnap folytatott telefonbeszélgetés során a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport minél előbbi összehívását sürgette vasárnap Emmanuel Macron francia államfővel folytatott telefonbeszélgetésében.

MTI