Megnyitotta kapuit a Népmese Játszótér

Kecskemét, 2019. június 19. Gyerekek a kecskeméti Magyar Népmesék játszótéren az avatás napján, 2019. június 19-én. MTI/Bús Csaba/alfoldiregiomagazin.hu

Megnyitotta kapuit Kecskemét meseországa a Hankovszky ligetben. A Népmese Játszótér hónapok óta hatalmas gonddal készült, és bátran kijelenthetjük, hogy a „hírös” város egyik legszebb és legizgalmasabb tere nyílt meg a családok előtt.

Birtokukba vették a gyerekek azt a játszóteret, amely a népmesék világába röpíti a legfiatalabb generációt. Mikulás Ferenc, a Kecskemét-film Kft. ügyvezető igazgatójának az ötlete volt ez a projekt. A téren hat játékot helyeztek ki. – Pászti András önkormányzati képviselő köszönetet mondott Szemereyné Pataki Klaudiának és Mikulás Ferencnek Hunyadi város, sőt, Kecskemét új, egyedülálló büszkeségét, ahol semmi nem olyan, mint egy átlagos játszótéren. Bár itt is van csúszda, hinta (többféle is), homokozó, de minden a népmesei elemek köré épül.

Számos szabadtéri játék várja a gyerekeket a kecskeméti Népmese Játszótéren. – A kép forrása. baon.hu

Épp ezért a háromfejű sárkány és királylány feltűnése is teljesen természetes. A játszótér hivatalos megnyitóján Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is jelen volt, aki méltatta a játszóteret, méltatta a kecskemétieket, a magyarokat: – Kézzel fogható, kipróbálható, színes, élvezetes, játékos, és mindenki számára egyedülálló játszótér született itt, Kecskeméten. Úgy gondolom, hogy nem csak Kecskeméten, hanem az országban, sőt a világon egyedülálló játszóteret hoztunk létre, ami a miénk, magyaroké, a mi nemzeti kincsünk – hangsúlyozta a polgármester. A játszóteret mostantól éjjel-nappal igénybe vehetik a fiatalok, egy csodálatos környezetben, a Természet Háza melletti téren. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára a kecskeméti rajzfilmstúdió melletti Hankovszky ligetben kialakított Népmese játszótér átadóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere gondolatait osztotta meg. Mint mondta: a magyar népmesék történetein évszázadok óta generációk nőttek és nőnek fel. Előbb a szülők, nagyszülők mesélték a gyermekeknek, később megjelentek az első irodalmi gyűjtések, majd Kecskeméten megszületett az értéket őrző, teremtő és átadó animációs filmváltozat. A játszótér létrejötte egy újabb szintet jelent, a magyar népmese itt már nemcsak az érzékszervekre hat, hanem a játékon keresztül az élet szerves részévé válik.

Itt hintázni és homokvárat is lehet építeni. – A kép forrása: baon.hu

A gyermekek játszva, mozgás közben ismerkedhetnek meg a magyar hagyományokkal, a történelemmel, a kultúra szépségeivel – tette hozzá. A mintegy 40 millió forint önkormányzati forrásból kialakított Magyar népmesék tematikájú játszótér elemeit Kő Boldizsár képzőművész tervezte, akinek nevéhez olyan különleges mesejátszótér fűződik szerte Magyarországon, mint a Millenárison a Zöld Péter, a visegrádi Mátyás király játszótér vagy a Benczúr-kert. A Népmese játszótéren olyan játékelemek épültek, amelyeket egyszerre több gyermek is tud használni, akár egymást segítve. A játszóeszközök között van sárkányvár, rajzfilm- és körhinta, pásztoros mókuskerék, Kecskemét város homokozója, valamennyi hangulatában népmesei elemekkel.   (Forrás: hiros.hu, Mikulás Ferenc)

Középen: Tóth József, a Kisgazda Polgári Egyesület Kecskemét Városi Szervezetének az elnöke, balkéz felől: Lőrincz Tibor, a Kisgazda Polgári Egyesület Kiskunfélegyházi Városi Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: felegyhazikozlony.hu

Tóth József, a Kisgazda Polgári Egyesület Kecskemét Városi Szervezetének az elnöke: a Polgári Kisgazdák készségesen támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely segíti a gyermekeket nevelő szülők helyzetét és örömöt okoz a gyerekeknek. (KPE)