Megnyitott a martonvásári Agroverzum: élvezetes ismerkedés a tudománnyal

Fotó Pesti Tamás, Fejér Megyei Hírlap

Hétfőn Áder János köztársasági elnök adta át hivatalosan, ünnepélyes külsőségek között az Agroverzum Tudományos Élményközpontot.

Az elnevezés jól fedi azt, mire is számíthat a látogató a Brunszvik-kastély mellett kialakított látogatóközpontot felkeresve. A két szinten, 650 négyzetméteren berendezett, interaktív állandó tárlat egyrészt bemutatja azokat a gazdasági és társadalmi kihívásokat, amelyekkel a XXI. században a klímaváltozás miatt szembe kell néznünk, másrészt a látogató elé tárja az agártudományok e kihívásokra eddig adott válaszait is.

A tudományos eredmények mellett alapismereteket is közvetít

Az Agroverzum a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) első olyan fejlesztése, amely önálló intézményi szintre emeli a tudomány népszerűsítését és a tudománykommunikációt – tájékoztatott az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja.

Az Agroverzumban Áder Jánost Bajzáth Judit osztályvezető kalauzolta a kiállítási terekben. Hangsúlyozta: a tárlat a tudományos eredmények mellett alapismereteket is közvetít.

Biodiverzitás, talajtan, növénynemesítés – e fogalmak mögött lévő tudnivalókkal is hol komolyan, hol játékosan ismerkedhetünk az Agroverzum emeleti kiállítótereiben, ahová belépve mindjárt egy kukorica és a rajta lévő kártevők felnagyított modellje fogadja a látogatót.

Áder János is itt kezdte az ismerkedést a roppant érdekes, jól összeállított és korszerű kiállítással, amelynek köszönhetően megtudható például, mi az a fitotron, hányféle talajtípus van, mit is jelent pontosan az üvegházhatás, de egy VR-sisaknak köszönhetően még azt is kipróbálhatjuk, milyen lehet méhecskeként virágról virágra szállni.

Forrás: feol.hu, Bokros Judit