Megkezdődött kedden a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távollétében a Zágráb megyei bíróságon – közölte a helyi sajtó. Ivo Sanader a tárgyalás elején kijelentette, hogy nem bűnös. A keddi tárgyaláson a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) bejelentette, hogy tárgyi és személyi bizonyítékokkal fogja alátámasztani, hogy Sanader és Hernádi a vádban megfogalmazott bűncselekményt követtek el. Laura Valkovic, Hernádi ügyvédje nem tartotta meg bevezető beszédét. Mint mondta: azután fogja megtenni, hogy bemutatták a bizonyítékokat. MTI