Meggyengültek a német kormánypártok Brandenburgban és Szászországban, de nincs áttörés

Fotó: autopro.hu

Az ország újraegyesítése óta kormányzó néppártok, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyengülését és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes ellenzéki párt előretörését mutatják a németországi Brandenburgban és Szászországban vasárnap tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választás késő este megjelent részeredményei. Brandenburgban ugyan ismét az SPD gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, de a koalíció – a szociáldemokraták és a Die Linke (Baloldal) – elveszítette a többségét a potsdami Landtagban, mert mindkét párt támogatottsága jelentősen visszaesett. Szászországban hasonló a helyzet, ismét a CDU végzett az első helyen, de eddigi koalíciós partnerével, az SPD-vel együtt nagymértékben gyengült, így a két pártnak nincs többsége a drezdai Landtagban. Az AfD mindkét tartományban előlépett a második számú politikai erővé, de várhatóan ellenzékben marad, mert a Landtag egyik pártja sem hajlandó vele az együttműködésre. Erősödtek a Zöldek is, de nem érték el a választás előtti utolsó felmérések alapján valószínűnek tartott szintet. Brandenburgban az SPD a Baloldallal és a Zöldekkel, vagy a CDU-val és a Zöldekkel alakíthat kormányt. Szászországban egy CDU-SPD-Zöldek összetételű koalíció tűnik lehetségesnek. MTI