A járvány új korszakot nyitott 2020-ban, védekezésbe kellett váltani, ezért a kormány megalkotta és végrehajtotta a Gazdaságvédelmi Akciótervet, amely 2021. január elsejéig tartott – fogalmazott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című eseményén Orbán Viktor, aki szerint a program elérte a célját, mert megtartotta a munkahelyeket. Január elsejét követően – a vakcina megjelenésének köszönhetően – a kormányfő szerint lehetőség van a gazdaság újraindításáról, a nyitásról beszélni, ezért a kormány útnak indította a három ütemből álló Gazdaságújraindítási Akciótervet. Az új és konkrét intézkedések közül azonban csak egyet említett: a mikrovállalkozásoknak szánt, 10 évre szóló nulla százalékos hitelt. A koronavírus-válság és a lezárások által megtépázott szektorok (vendéglátás, turizmus, éttermek, szállodák) számára semmilyen új lépést nem ismertetett a gazdaságpolitika.
- február 04. 11:12
Új megállapodás jön az MKIK és a kormány között
A kamara és a kormány együttműködése nem volt előzmények nélkül való. Én készen állok, hogy a fejlődés következő 10 évének érdekében megkössünk egy új megállapodást – ígérte.
- február 04. 11:07
A magyar gazdaság sikere ettől függ
A magyar gazdaság sikere három kategórián múlik:
- A munkásaink minősége.Itt három dolognak kell megfelelniük: pontos, tanulékony és öntudattal kell rendelkezniük. A magyar munkások nem kócerájokban dolgoznak, a legmodernebb gyárakat viszik. Jók a magyar munkások – vélekedett a miniszterelnök. Csak akkor lehet jobboldali kormánya az országnak, ha a polgárok többsége is így gondolkodik, így gondolkodik a munkások többsége.
- A vállalkozóink minősége.Szerinte három tulajdonsággal kell rendelkezniük a vállalkozóknak: kezdeményezőek, ütésállóak és magyarok.
- A gazdaságpolitikusaink minősége.Három tulajdonságra van szükség esetükben: legyenek bátrak, kiszámíthatóak és csapatjátékosok.
Ez utóbbi kapcsán Varga Mihályt és Palkovics Lászlót sorolta fel. Őket segíti Szijjártó Péter és Mager Andrea a kormányban. És van egy gazdaságpolitika alfaj, a jegybank és annak a vezetője. Az az elvárás a jegybankkal szemben, hogy legyen jó szellemi vezető. Azt hiszem, hogy itt sem panaszkodhatunk, a jegybankelnök úr kifejezetten kezdeményező – utalt Matolcsy Györgyre Orbán Viktor, aki a hagyományokkal szemben nem vett részt az MKIK eseményén.
- február 04. 11:04
Magyarok tulajdoni aránya
2010-ben 4 olyan szektort jelöltünk meg, ahol az volt a célunk, hogy
- 2010-ben 29% volt a magyar arány, jelenleg 59%.
- 2010-ben: 40%, most 57%-on vagyunk.
- Médiaszektor. 34%-ról indultunk és most 55%-on vagyunk.
- Volt egy negyedik célkitűzés is, bolti vegyes kiskereskedelem – sorolta.
Ez utóbbinál szerinte nem sikerült áttörést elérni, sőt épphogy sikerült elérni a 2010-ben látott arányt.
VANNAK ÁGAZATOK, AMELYEKET SZERETNÉNK MEGVÁLTOZTATNI – VETÍTETTE ELŐRE.
Ha lesz olyan megállapodás a kamarával, amit támogatok, akkor benne kell legyen, hogy milyen új szektorokban kellene elérni a többségi magyar arányt – fejtette ki Orbán Viktor, majd sorolta:
- Ilyen az információ-kommunikáció
- Építőipar
- Vasúti kötöttpályás járműgyártás.
- február 04. 11:02
GDP-adatok
Magyarországon is készülnek a tavalyi gazdasági növekedésre vonatkozó kimutatások. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy 5-6% lehet a visszaesés.
ÉN AZT HISZEM, HOGY EZ KÖZELEBB LEHET AZ 5%-HOZ – MONDTA.
Ez sok nyugat-európai országénál jobb, így a franciánál és az osztráknál. Vagyis javul a relatív pozíciónk – értékelte.
- február 04. 10:58
Versenyre nevez be Magyarország
Új globális verseny van. Versenyt futunk a külföldi beruházások Magyarországra hozataláért. Mi beruházásokat és munkahelyeket támogatunk. Ebben tér el a felfogásunk a baloldali pártoktól és közgazdászoktól, akik támogatásban és segélyezésben gondolkodnak – mondta.
Most dől el, hogy a fontos külföldi beruházások
A legnagyobb beruházási értéket kínai cégek hozták, a legtöbb új munkahelyet pedig amerikai befektetők hozták Magyarországra – érzékeltette.
Emlékeztetett a 681 milliárd forintos, múlt héten bejelentett beruházásra, ami a legnagyobb a magyar gazdaságtörténetben.
Igyekszünk több lábon állni, de az autóipar meghatározó része a magyar gazdaságnak. Itt azonban fontos változás történt az elmúlt 2-3 évben. A hagyományos autóipartól elmozdultunk, az elektromos autókra való átállás folyamatában meg akarjuk őrizni a korábban kivívott erős regionális szerepünket – vázolta.
Reméljük, hogy a BMW debreceni gyára fontos állomása lesz ennek az átalakulásnak – mondta.
Részt kell vennünk a magyar gazdaságban, exportálnunk kell – hangsúlyozta a kormányfő. A világ 34. legnagyobb exportőre Magyarország, tavaly ennek értéke elérte a 100 milliárd eurót.
A lakosságszám tekintetében a 94. helyen van a világban. Ezért ez az exportteljesítmény fantasztikus – értékelte.
- február 04. 10:55
A harmadik ütem
Zöldenergia, körforgásos gazdaság, magyar gazdaság teljes digitalizálása – ismertette a harmadik ütem tartalmát.
Erős ellenlábasa és szövetségese lesz egyszerre Magyarország az EU-nak – folytatta.
Fontos pontja lesz ennek a szakasznak, hogy bejelentjük a következő 8-10 évre szóló agrár- és vidékfejlesztési stratégiát. A magyar vidék legnagyobb fejlesztési tervére készülünk – fejtette ki.
- február 04. 10:54
A Gazdaságújraindítási Terv újabb szakasza
Április elsején indul a második üteme a tervnek. Ennek középpontjában a felsőoktatás áll majd. 1500 milliárd forintos felsőoktatási fejlesztés lesz, de inkább reményeim szerint ez 2000 milliárd forint lesz. A hatalmas összeg sokkal hatékonyabb felhasználását várhatjuk el az egyetemi átalakítástól.
- február 04. 10:50
A Gazdaságújraindítási Terv első szakasza
Ezek után rátért a Gazdaságújraindítási Tervre. Ennek első szakasza már elindult:
- Lakásépítési áfa csökkentése.
- Lakásfelújítási támogatás.
- Az újlakás építésekben a 20 ezres számot el tudjuk érni – ebben reménykedünk. A cél az évi 40 ezer lakás
- havi nyugdíj visszaépítése megkezdődött, majdnem 3 millió embert érint.
- január elsejétől a 25 év alatti fiatalok szja-mentességet kapnak.
A kormány tegnap döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről. Ez hozzátartozik az első szakaszához a Gazdaságújraindítási Tervnek.
ENNEK LÉNYEGE: 10 ÉVRE 10 MILLIÓ FORINT EREJÉIG 0 SZÁZALÉKOS HITELT NYÚJTUNK, AKIK A GAZDASÁGÚJRAINDÍTÁS LEHETŐSÉGÉVEL NEM TUDNÁNAK ÉLNI.
Három év után kell majd törleszteni ezt a hitelt, moratóriummal indul – mondta.
A miniszterelnök által megjelölt első szakaszra csak egy új intézkedést, az új hiteleszköz bevezetését nevezte meg. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem hozott olyan döntést, ami segítséget jelentene a korlátozások legnagyobb veszteseinek. Ez azért meglepő, mert Parragh László egy e heti interjúban úgy fogalmazott, hogy meg kell nézni, hogy az egyes iparágak milyen helyzetben vannak, és szükség esetén továbbra is célzott segítséget kell adni. Az MKIK elnöke akkor azt mondta, hogy elkeserítő látni, hogy egyes üzleti szektorokban mennyire rossz a helyzet, példaként a vendéglátásban dolgozókat hozta.
- február 04. 10:48
Új szakasz
Január elsején új korszak indult, mert megjelent a vakcina.
MIKOR INDUL ÚJRA MAGA AZ ÉLET? – TETTE FEL A KÉRDÉST. FEBRUÁR KÖZEPÉN INDÍTUNK KONZULTÁCIÓT, ONLINE, A NYITÁS KÉRDÉSÉRŐL: EGY LÉPÉS, TÖBB LÉPÉS, FOKOZATOS VAGY TELJES – FEJTETTE KI.
Van vakcina, szóval van miről beszélni – vélekedett.
A vakcina nem politikai kérdés a kormány számára, ezért nyugati és keleti vakcinát is használunk – mondta.
- február 04. 10:44
Mi alapján dönt a kormány?
A következő időszak gazdasági sikere összefügg a Gazdaság Újraindításának időpontjával, a nyitás időpontjával – kezdte a beszéde következő hangsúlyos részét. Felmérte a kormány, hogy a magyarok milyen gazdasági intézkedéseket támogatnak – emlékeztetett a nemzeti konzultáció fontosságára a miniszterelnök.
Ebből kiderült: vannak, amit kibírhatónak minősítenek az emberek: így ha bezárjuk a színházakat, mozikat, éttermeket, szállodákat, de kibírhatatlannak minősítették, hogy bezárjuk a vállalkozásokat, gyárakat – emlékeztetett. Nem zártunk be munkahelyeket, nyitva tartottuk az általános iskolákat, óvodákat – mondta.
Fontos megemlítenem, hogy a jegybank is részt vett a gazdaság és járvány elleni küzdelemben. A válságkezelés összehangolt volt – értékelte az MNB szerepét.
A teljesen szabad életünket felváltotta a korlátozások melletti élet, amiről közösen döntöttünk. A magyar rendszer stabil, novemberben bevezettük, azóta tart – folytatta.
Kérdés, hogy mikor nyithatunk
– tette fel.
- február 04. 10:42
Foglalkoztatás
Orbán Viktor arról beszélt, hogy tavaly év végén ugyanannyian dolgoztak, mint egy éve. A KSH adatai alapján decemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 4 ezerrel több, a 2019. decemberihez viszonyítva 14 ezer fővel kevesebb. 2020 október–decemberében az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 0,8%-kal alacsonyabb, 4 millió 482 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma némileg nőtt, miközben a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 16 ezer fővel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 25 ezer fővel csökkent.
- február 04. 10:35
A járvány új korszakot nyitott
Beszéde elején a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy 2021. január elsejéig tartott a Gazdaságvédelmi Terv, most ráfordul az ország a támadásra az eddigi védekezés után, elindult a Gazdaságújraindítási Terv. Ez három szakaszból áll.
A GAZDASÁGÚJRAINDÍTÁSI AKCIÓTERV HÁROM ÜTEMBEN VALÓSUL MEG – FOGALMAZOTT ORBÁN VIKTOR.
- Első ütem: január elsején indult, március végéig tart.
- Második ütem: július elsejéig tart, április elsején indult.
- Harmadik ütem: július elsején indul és október elejéig tart.
A járvány teljesen új korszakot nyitott meg, a védekezés korszakát. A válság nem tudta ledönteni a magyar gazdaságot, mert erős volt a gazdaság, de kétségkívül gúzsba kötött bennünket és nagy gyomrost adott. Emiatt lelassult – fejtette ki.
Az a veszély fenyegetett, hogy mozdulni sem tudunk majd. De ez nem következett be, a magyar gazdaság tekintélyes része működött, jól működött, másik része teljesen megállt. Így vágtunk bele a védekezési terv végrehajtásába. Milyen eszközöket használtunk: hitelmoratóriumnak köszönhetően 3000 milliárd forint maradt a családok és vállalkozók zsebében; bértámogatást nyújtottunk; elengedtük a szochót; felére csökkentettük az iparűzési adót; 1434 magyar cégnek adtunk beruházási támogatást, ezzel 280 ezer munkahely megtartásához járult hozzá a kormány.
A Széchenyi Kártya fontos szerepet töltött be a válságban – emlékeztetett. Olcsó forrásokat, hiteleket adtunk a gazdasági szereplőknek.
A gazdaságba áramló források több mint fele a mikro és kisvállalkozásokat segítette, elsősorban a magyarokat – mondta.
A gazdaság sikerét a munka mutatja. Decemberben ugyanannyian dolgoztak Magyarországon, mint 1 évvel korábban, ez pedig önmagában jól mutatja, hogy a védekezés elérte a célját, mert a cél a munkahelyek megtartása volt – értékelte a helyzetet. Több mint 4,5 millió magyar dolgozik – emelte ki.
Megőriztük azt a pozíciót, amit korábban kiharcoltunk a munkanélküliségi versenyben. Megtartotta Magyarország a kiemelkedő helyét, a harmadik legalacsonyabb a munkanélküliség az EU-ban – hívta fel a figyelmet.
Összességében elhárítottuk azt a nagy kísértést, hogy a válság idején visszatérjünk a segély alapú gazdaságra. Sokan mondják, hogy azt kéne osztani, lehet hogy ez célravezető, de Magyarországot nem ilyen országnak látom. Ha segélyeket osztogatunk, akkor lecsökken a munkavállalás. Magyarországnak van egy ilyen adottsága – fogalmazott.
Nem tértünk vissza a segély-alapú gazdaságra a válság ellenére sem – húzta alá.
Forrás: portfolio.hu