Megállapodott a győri ETO és a polgármester / Dézsi: Szöllősi György egy „igazi túlbuzgómócsing”

Fotó bucsujaras.hu

Jó választás volt a győri polgármester, ezt eddig is tudtuk. Számára valóban a Győriek az elsők, még a futballt is megelőzik. (kpe)

Nyugvópontra érkezett a győri polgármester, Dézsi Csaba András és a helyi futballklub vitája, az üzengetés után megállapodtak a felek – számol be az Index a klub honlapjára feltöltött közlemény nyomán. Ebben arról írtak, hogy Dézsi Csaba András és Mányi József tulajdonos közös célja, hogy az utánpótlásra építve az ETO maga mögött hagyja a nehéz időszakot, és visszatérjen az NBI-be. Dézsi azzal érvelt, hogy az ETO eleve kap a győriek pénzéből, hiszen a kiemelt központi akadémiai támogatás a befizetett adókból jön össze. A megállapodás értelmében az ETO felvállalja a Győri Ovifoci Klub támogatását.

Dézsi Csaba András a Szemlélek magazinnak adott interjújában arra, hogy Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője élesen kritizálta a győri városvezetés futballal kapcsolatos döntését, úgy reagált: Szöllősi „úgy írogat összevissza, hogy az alapvető újságíró etika szabályait sem tartja be, hiszen tényszerűen teljesen tájékozatlan. Egy igazi ’túlbuzgómócsing’, aki feltehetően soha nem volt túl erős a sportban sem.”

INDEX.HU, SZEMLELEK.NET