Megállapodást kötött Magyarország és Ukrajna

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A konkrét és átfogó konzultációkat fog folytatni a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről – jelentette be Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Luxembourgban azután, hogy megbeszélést folytatott magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter: a magyar közösség is erőforrás

Magyarország a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával, és azt kívánja, hogy keleti szomszédja erős és demokratikus ország legyen, amely tiszteletben tartja nemzetközi kötelességeit, és erőforrásként tekint a határain belül élő nemzeti kisebbségekre, köztük a magyar közösségre – jelentette ki hétfő délután a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.

A miniszter a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélését követő sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország azt várja, hogy Ukrajna ne csak szavakban, hanem tettekben is mutassa meg, hogy nem kiélezni, hanem megoldani akarja a kialakult helyeztet.

Kijelentette, Magyarország a gesztusok tekintetében megtette, amit lehetett, ugyanis 27,5 milliárd forintot meghaladó értékben támogatott ukrajnai gazdasági fejlesztési programokat az elmúlt négy évben.

2600 olyan ukrán gyereknek biztosítottak nyaralást Magyarországon, akiknek a szülei érintettek, vagy érintettek voltak a kelet-ukrajnai harcokban, valamit 36 ukrán katona gyógykezelését vállalta. Magyarország azonnal segítséget nyújtott, amikor Ukrajna azt kérte, hogy ne akadjon meg a tiszta ivóvíz ellátása Nyugat-Ukrajna területén, továbbá száz ösztöndíjat biztosít ukrán fiataloknak magyar egyetemeken úgy, hogy annak költségét teljes egészében a magyar állam biztosítja – közölte.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy Ukrajna is hoz olyan döntéseket, amelyek a megoldás felé mozdítják a kialakult helyeztet.

Mint elmondta, bizonyos tényezők azonban további aggodalomra adnak okot, ugyanis az ukrán oktatási törvény módosításának ügyében megígértekből Kijev semmit nem tartott be

MTI