A mezőgazdaságban tradicionálisan egymásra épült a növénytermesztés és az állattenyésztés. Az állattenyésztők a lakosság húsellátásán kívül a föld műveléséhez szükséges igaerőt, a tápanyag utánpótláshoz szükséges szerves trágyát, is biztosították. Az agrárágazat gépesítése során előbb csökkent, majd megszűnt az igavonó igény. A tápanyag utánpótlás fő forrása a műtrágya lett. A növénytermesztés egyre inkább iparszerűvé vált, mind nagyobb gépek, táblák és terméshozamok a jellemzőek. Az állattenyésztés során is a zárt, intenzív telepek tartástechnológiájának a fejlesztésére fordult több figyelem. Már a szocialista nagyüzemek idején elkezdődött az a folyamat, hogy a kérődzők is bekerültek intenzív telepekre, ahol magas tápértékű takarmányok etetésével igyekeztek minél nagyobb hozamot elérni. Sok gyepet a 80-as évek gabona programjának keretében, vagy a szántó területek termésátlagának a „kozmetikázása” céljából felszántottak. A megmaradt gyepek közül a legelőkön maradtak a juhok, a húsmarhák, illetve sok helyen a tejelő marha növendéket nevelték itt. A gyepek egy részét a terméshozamok növelése céljából intenzíven kezdték el művelni, azokat rendszeresen lazítózták, boronálták, felülvetették, és műtrágyázták. A mai állapot szerint feltehetően 1 millió hektárt kitevő legelő, rét és kaszáló területről a munkacsoport véleménye szerint túl kevés és pontatlan adattal rendelkezünk. „Ennek legfontosabb okai:
- Nincs egységes adatbázisa a felszínborítási- és élőhelytérképezési adatállományoknak;
- Nincs gyepkataszter;
- A MePAR adatbázis nem tartalmaz terméspotenciálra vonatkozó adatokat.
- Az élőhelytérképezés (MÉTA) során nem történt meg a gyepek hasznosítása szempontjából alapvető információk összegyűjtése (növényállomány minősége, a gyepalkotó növénycsoportok borítási aránya, a hézagosodás és gyomosodás mértéke, a termőképesség becslése stb.)”.
A 70-es évek közepétől nagy lendületet vett hazánkban a természetvédelem. Elsőként a hazánk egyik legkiterjedtebb füves élőhelyeit magába foglaló Hortobágyi Nemzeti Park alakult meg. 1996-tól megindult a védett területek állami tulajdonba, és nemzeti parki kezelésbe vétele, ma a nemzeti parkok kezelésében lévő terület 60%-a gyep. A N2000-es területek jelentős része is gyep. A mai magyarországi gyepterületeken található védett növény- és állatfajokban gazdag életközösségek kialakulásában döntő szerepe volt a legeltető állattartásnak, és az ahhoz kötődő téli szálas takarmány igénynek. A természetvédők ezen értékes élőhelyeket kívánják megóvni, ezen igényük megjelenítésére törekszenek mind a törvényalkotási, mind a támogatás politikában. A gazdák igyekeznek a költségeiket minimalizálni, a hasznot maximalizálni, a gyepek hozamát növelni. Konfliktusokat okoz időnként, hogy a természetvédelmi előírásokat az állattenyésztők sokszor életszerűtlennek tartják. A sok korlátozás miatt a nem védett gyepek esetében inkább a mindennapos elfoglaltságot adó állattartás helyett erdőt felszántják, vagy erdőt telepítenek a gyepjeikre. Ezen művelési ág váltás sem a természetvédelem, sem a gyepgazdálkodás érdekeit nem szolgálja. A védett ártéri, hegyvidéki gyepeket inkább felhagyják, azokon a korábbi magas biodiverzitású gyepek helyén gyalogakác, kökény, vadrózsa bozót alakul ki.
A munkacsoport olyan tagjaként, aki 20 évet szolgált az állami természetvédelemben, ahol javarészt a füves élőhelyek kezelésével foglalkoztam, illetve gyepgazdálkodást folytatok közel 30 éve, azért igyekszem tenni, hogy minél több ponton sikerüljön megtalálni a két fél között a kompromisszumokat. A gyepek megmaradása, az állattartók boldogulása, a természet védelme érdekében!
Forrás: Bodnár Mihály
