Még két hétig lehet csatlakozni a Zöld Nemzeti Bajnokokhoz

Fotó: Getty Images
Február elsejéig jelentkezhetnek a vállalkozások a Zöld Nemzeti Bajnokok program 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatára, amelynek célja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
„Mindannyian tiszta Magyarországot szeretnénk, így közös érdekünk, hogy minden iparág környezetbaráttá váljon. A kormány ezért támogatja elsőként a környezetre legártalmasabb műanyag termékek kivezetését és a helyettesítő termékek piaci térnyerését”

– mondta el György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közlemény szerint. Hangsúlyozta: a támogatás segítségével megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a vállalkozások teljes mértékben környezetbaráttá válhatnak, ezáltal javul a magyar családok életminősége és új munkahelyek jöhetnek létre.

Közölték: a vállalkozások többek között új eszközök, gépek megvásárlásához, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kaphatnak támogatást, beleértve az automatizált termelési rendszerek, gyártási technológiák, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor- és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését. Egy önállóan támogatható tevékenység mellett az elnyert forrás felhasználható például technológiai fejlesztést eredményező gyártási licenc, know-how beszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, információs technológia-fejlesztésre is.

A feltételesen visszatérítendő forrás a beruházás eredményességétől függően részben vagy teljes egészében vissza nem térítendő támogatássá fordulhat át.

A cégek 2021. február 1-ig kérhetik az előminősítési folyamatban való részvételüket a znb.ifka.hu oldalon, és az előminősítési tanúsítvány birtokában 2021. február 15-től március 11-ig nyílik lehetőségük a pályázatok benyújtására – közölte az ITM.

MTI