Medián: a Fidesz egy hónap alatt visszaszerezte az összes elbizonytalanodó támogatóját

Fotó: fidesz.hu

A Fidesz egy hónap alatt visszaszerezte az összes elbizonytalanodó támogatóját – állapítja meg a HVG számára készített legutóbbi Medián-kutatás. A felmérés szerint szeptemberről októberre a helyzet jelentősen változott: a Fidesz nemcsak ledolgozta korábbi veszteségét, hanem újabb támogatókat tudott maga mellé állítani, és így most még annál is többen szavaznának rá, mint ahányan a tavaszi választás után állították ezt. Ezzel szemben – egyetlen kivétellel – minden ellenzéki párt szavazótábora csökkent (vagy legfeljebb változatlan maradt) szeptember óta. A kivétel a Momentum, amely „hajszálnyival” erősödött, és ezzel megelőzi az LMP-t. Az október 12–17. között készített felmérés adatai szerint az összes megkérdezett körében a Fidesz 45, a Jobbik 8, az MSZP 6, a DK 5, a Momentum 3 és az LMP 2 százalékon áll. A választani tudó biztos szavazók körében ez a sorend: a Fidesz 63, a Jobbik 11, az MSZP 8, a DK 9, a Momentum 3 és az LMP 2 százalékon áll. Ami a vezető politikusok népszerűségét illeti, a lista felső régiójában csupa fideszes vagy a Fidesz által pozícióba állított személy található, közülük Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester még népszerűbb is lett, mint egy hónapja volt. Az ellenzékiek közül egyedül Karácsony Gergely Párbeszéd-vezető, zuglói polgármester került a legkedveltebb tíz politikus közé. HVG.HU