Matolcsy György: További sokkok érik majd az eurózónát

MTI Fotó: Kovács Tamás

Miután a Financial Times arról írt, hogy az elmúlt években a három kereskedelmi sokkból csak egy érintette az eurózónát, Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent írásában úgy vélte: a közeljövőben további sokkok érik majd az eurózónát, mivel a valutaövezet több ok miatt is sebezhető: a Brexit, az amerikai-európai kereskedelmi háború, a devizaháborúk, az európai ipar elleni célzott támadások, illetve „meglepetésszerű” támadások néhány európai nagybank ellen, valamint új energiasokkok. PORTFOLIO.HU,

MNB: Megjelent a Versenyképességi tükör

Az idén első alkalommal jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi tükör című kiadványát. Az MNB ezzel a kiadvánnyal követi nyomon évente az általa megfogalmazott versenyképességi irányok és javaslatok teljesülését – mondta Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az MNB Versenyképességi programjának februári közzététele óta több területen is pozitív változások és kezdeményezések láthatók, ám a javaslatok széleskörű megvalósítása még számos lépést és átfogó reformokat igényel. A 2019. október 18-ig megtörtént intézkedések és bejelentések alapján az MNB Versenyképességi programjának prioritással súlyozott megvalósulása jelenleg 22 százalékon áll, és a 330 javaslat felének megvalósulása már megkezdődött.

A Népszava szerint az elemzés ugyan egészében nem bírálja a kormány működését, ám minden fontosabb minisztériummal elégedetlen, ha a versenyképességről van szó – emeli ki a lap, mely szerint a tárcák – különösen a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium – láthatóan nem veszik jó néven a jegybanki javaslatokat, „annak ellenére, hogy azokban lenne bőven megfontolnivaló”.

MTI, NÉPSZAVA