Matolcsy György: Az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben

MTI Fotó: Kovács Tamás

Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonja le a tanulságokat a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti

Bank elnöke, és arra a következtetésre jut, hogy az önálló pénzpolitikában rejlik a siker kulcsa. A Covid19 járvány nyomában az EU-országok többségében gazdasági válság alakul ki, és már látszik, hogy akik jól kezelték a járványt, azoknál jobbak az idei gazdasági kilátások, ez pedig megfordítva is igaz – írta a jegybankelnök, aki szerint azoknál még jobbak a várható gazdasági adatok, akik nem élték át az eurózóna hosszú, 2008-2009 és 2019 közötti, először nyílt, majd lappangó válságát.

Még ennél is jobb az idei várható gazdasági eredmény ott, ahol képesek az önálló nemzeti pénzpolitika eszközeit célzottan használni – hangsúlyozta Matolcsy György. Hozzátette: Európa 50 éven belüli harmadik válsága azonban éppen csak elkezdődött és elhúzódó válsághelyzetre lehet számítani.

NOVEKEDES.HU