
Az aratás már javában zajlik, a piacon pedig nincs komoly mozgás. A termelők áremelkedésre várnak, a tőzsdét figyelve nem is alaptalanul. A felvásárlók ugyanakkor figyelmeztetnek: mindenhol jó a termés, és sok még a meglévő készlet is.
Az optimista előrejelzésnél is több lehet a búza
Egyes becslések korábban még azt mutatták, hogy akár 6 millió tonnás búzatermés is lehet Magyarországon, amely kiemelkedően jónak számítana. Mostanra a várakozások már szerényebbek lettek, de még így is 5,5 millió tonnás termésre várnak a szakemberek.
Összességében tehát kifejezetten jó terméseredmények születhetnek az idén. A kalászosok esetében ugyanakkor egyes információk szerint a fuzárium okozhat gondot, de ez egyelőre kezelhető mértékű, az állomány nagy részében nincs ezzel sem probléma.
Az árpa háromnegyedét már betakarították és megkezdődött a búza aratása is; az őszi vetésű kalászosok és a repce állapota is kedvező volt az aratás kezdetekor.
„Az őszi árpa háromnegyedének betakarítását követően 5,5 tonnás hektáronkénti országos átlaghozam mellett több mint 2 millió tonna őszi árpa várható. Az egymillió hektárnyi búza vetésterületéről pedig nagyjából 5,5 millió tonna termésre számítanak” írja az MTI.
A piac csendes, mindenki kivár
Érdemi piaci mozgás Magyarországon ugyanakkor nincs, bár ajánlatok elhangzanak, adásvételekre nem kerül sor érdemi mennyiségben.
A párizsi és a chicagói tőzsdén is emelkedést mutatott több gabonaféle ára június folyamán. Atovábbi áremelkedés folytatódhat, de más piaci szereplők szerint kiemelkedő mértékű drágulásra kár alapozni. Nem csak Magyarországon terem idén ugyanis sok búza, bőséges hozamokat jelentettek a környező országokból is. Ukrajna termése, és így kínálata ugyan csökkent az előző évhez képest, de például Szerbiában, az Európai Unió számos térségében sok újbúzát várnak, és bőven van még az ókészletekből is mindenhol.
Kékesi Márton, KPE