Márki-Zay Péter a BBC műsorában azt mondta: Támogatja az azonos neműek házasságát, magát föderalistának tartja

FORRÁS: AFP/JOHN THYS

Márki-Zay Péter a BBC Hard Talk című műsorában kijelentette, hogy mindenképpen támogatja az
azonos neműek házasságát. Elmondása szerint ez nincs ellentétben hitével, ugyanis a polgári
házasság egy polgári jogi aktus.

Állítja: a bevándorlás kérdésében Orbán Viktor tettei és kijelentései ellentmondók, ugyanis ő az, aki rengeteg vendégmunkásnak ad letelepedési engedélyt, mert ez az ő és az általa támogatott német autógyárak érdeke. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje magát föderalistának nevezte, és közölte: szorosabb európai uniós összefogást szeretne, beleértve egy „európai FBI” létrehozását is. Elmondta, hogy bár a jövedelemadót továbbra is alacsonyan szeretné tartani, de igazságosabb adórendszert akar megvalósítani, valamint olyan erős költségvetési szigort, hogy bevezethető legyen az országban az euró. Orbán Viktor szereti magát azonosítani a magyar néppel, és azok az ügyek, amelyekben az ország önállóságát félti, mint például az Európai Ügyészséghez való csatlakozás meghiúsítása, leginkább csak a saját önállóságáról szólnak – véli Hódmezővásárhely polgármestere. Márki-Zay biztos benne, hogy az összefogás pártjai mögötte fognak állni. Álláspontja szerint Gyurcsány Ferencnek azon kiszólása, miszerint a pártok választják a miniszterelnököt, nem vehető komolyan. Márki-Zay Péter kiemelte: jó szívvel ajánlja a zsidó származású választóknak is, hogy a párt korábbi kijelentései ellenére szavazzanak a jobbikos jelöltekre. Nem elegendő a kormányt leváltani, az egész rendszert le kell váltani – fogalmazott, hozzátéve: csatlakozni fog az ország az Európai Ügyészséghez, és valamennyi bűnözőt vád alá kell helyezni.

index.hu