Március végéig igényelhetnek a gazdák támogatást aszálykárra

Fotó: Erdő-Mező

Gyökeres változásokra számíthatnak idén azok a termelők, akik agrártámogatást igényelnek: áprilisban ugyanis már az új szabályok alapján kell benyújtani az egységes kérelmeket. Fontos változás az is, hogy év vége helyett idén március végéig jelentkezhetnek a gazdák a rendkívüli kamattámogatási programra. A tavalyi rekordaszály szinte minden hazai termelőt érintett, ezért hosszabbították meg a programot – számoltak be róla az M1 Híradóban.

A műsorban bemutatott Makó melletti földeken a Sipos család gazdálkodik. A bevételkiesés és a megemelkedett árak miatt úgy döntöttek, hogy 2023-ban felveszik az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt.

Élni szeretnénk vele, élni, mert a családunk, gazdaságunknak a biztonságát szeretnénk ezzel megerősíteni. Szabad felhasználású és kedvező kamatozású” – mondta Sipos József családi gazdálkodó.

Kuláni László gazdánál akkora a kár, hogy minden támogatást igénybe vesz, így enyhíti a veszteségét.

A gyümölcs húsa ráégett, rátapadt a magra, értéktelen volt a termés, nem érte el a szükséges nagyságot. Nagyon sok gyümölcsöt le sem szedtünk” – mondta el az őstermelő.

Az aszálykárosult termelők és az állattartók szeptember 20-ától vehették fel a rendkívül kedvező kamatozású Agrár Széchenyi Kártya Folyószámla Hitelt. Az Agrárminisztérium ezt korábban 2022 végéig tette csak lehetővé.

A súlyos aszályhelyzet, az energiaválság és a takarmányárak emelkedése miatt azonban úgy döntöttek, hogy az igénylés határidejét kitolják 2023 március végéig.

A kedvező Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel állami kamattámogatású, ami legfeljebb 14 százalék lehet. A hitelek induló éves kamatterhe – a kamattámogatás figyelembevételével – szintén nagyon kedvező: jelenleg 6-7 százalék.

A hitelt normál kamattámogatás mellett március után is fel lehet majd venni, év végéig. Ráadásul azok a gazdák, akik ezt választják, még európai uniós meghatározott keretösszegű támogatást is igényelhetnek.

Az agrártárca közleményében hangsúlyozta, hogy

az államilag támogatott forgóeszközhitel-programok célja, hogy enyhítse a rendkívüli aszály következményeit, és hogy biztosítsa a mezőgazdasági termelés folyamatosságát Magyarországon.

Forrás: hirado.hu