Már négy koronavírus-fertőzött van Magyarországon / Orbán Viktor: Nekünk az emberek élete és biztonsága az első

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Már négy koronavírus-fertőzöttről tudnak a hatóságok Magyarországon – derül ki a koronavirus.gov.hu csütörtök késő esti adataiból. A harmadik fertőzött egy Milánóban dolgozó debreceni férfi. A férfi február 29én szombaton hajnalban érkezett Debrecenbe, a reptéri testhőmérséklet-ellenőrzéskor még nem volt láza. Később belázasodott, és a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették, és mintát vettek tőle. A negyedik beteg a már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Mindketten már a Szent László Kórházban vannak. A közlés szerint a barátnőnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában hitelesített laborvizsgálata pozitív lett. Emiatt „haladéktalanul megkezdődött a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás” is – áll a honlapon.

Csütörtökön tizenöt japán turistát vitt a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a Szent László-kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával. A koronavirus.gov.hu honlapon csütörtök este azt írták: a turisták valamennyien köhögnek, de jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket és megkezdődött a kivizsgálásuk.

Koronavírussal fertőzött magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt Brazíliában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában. A miniszter azt mondta, a Brazíliavárosban lévő személy a 13. magyar állampolgár, aki külföldön karanténban van. Brazília a hatodik ország, ahol magyar fertőzött beteget regisztráltak – tette hozzá.

Operatív törzs sajtótájékoztatója

Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja nem lesz Magyarországon. Elmondása szerint a koronavírus egyszerre tud kárt tenni az emberéletben és a gazdaságban is, de az első az emberélet, később pedig a gazdasági hatások felmérésével a pénzügyi szakemberek foglalkoznak majd. Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, ápolókban, a közegészségügyi szakemberek tekintélye nagy – mondta, hozzátéve, hogy a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak. A magyarországi védekezés most az egyedi esetekre összpontosít – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, az emberek védelme nem pártpolitikai ügy. Emellett együttműködést és megértést kért az emberektől is, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel is jár. Azt is kérte, ne bagatellizálják a helyzetet, de ne is keltsenek pánikot. A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy legkésőbb kedden születik döntés arról, megtartják-e a március 15ei nemzeti ünnepen a központi ünnepséget. Közölte azt is, hogy a következő kormányülésen képeznek pénzügyi alapokat a védekezésre, addig a mostani általános tartalék elegendő hátteret biztosít.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a másik fertőzésben érintett iráni fiatalember a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója. Az iráni hallgatók kapcsán elmondta, február 22-én repülővel érkeztek Magyarországra, de nem mutattak panaszokat. Átestek a reptéri hőmérséklet mérésen, akkor nem mutattak tüneteket. Egyikük jelentkezett két nappal később a Semmelweis Egyetem üzemorvosánál, majd március 3-án és 4-én helyezték őket karanténba és végezték el a laborvizsgálatot. A kormányfő közölte azt is, hogy mind a Milánóból Budapestre (majd Prágába tovább utazó) egyetemista lányok, mind az iráni hallgatók esetében azonnal megkezdődött az a felderítő munka, amely azt vizsgálta, kikkel lehettek kapcsolatban.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kérdésekre válaszolva elmondta, a fertőzött betegek ellátásának központ helye a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztálya. Ha szükséges a kórházi helyeket bővítik, e kórház esetében 180 ágy áll rendelkezésre. Országosan 28 infektológiai osztály van 850 ággyal – tette hozzá. A beutazási tilalomra vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta, Magyarország nem készül erre.

Egyetemek

Egy teheráni konferencián vett volna részt a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői karának doktorandusz hallgatója, akinél Magyarországon azonosították a koronavírust – tájékoztatta a SZIE közleményben az MTI-t. A hallgató február 28-án, pénteken érkezett vissza Iránból, felkereste a Szent László Kórházat, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett. A témavezetője is jelezte számára, hogy legalább 14 napig ne látogassa az intézményt, távolléte igazolt távollétnek minősül. A hallgató a visszaérkezését követően budapesti albérletében önkéntes karanténba vonult, egyetlen egyetemi campust sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten – írták.

A Semmelweis Egyetemre járó hallgatóval kapcsolatban az egyetem közleményében kiemeli: a diák február 22én érkezett Magyarországra Iránból, panaszai miatt 28-án hívta fel a külföldi hallgatók egészségügyi ellátásáért felelős egyetemi call centert, ahol a Dél-pesti Centrumkórházba (DPC) irányították, ő azonban március 2-án a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvosát kereste fel. A felvételt a DPC-be a háziorvos szervezte meg március 4-én. Az egyetem azt is kiemelte: az érintett hallgató nem tartotta be az egyetem által kért óvintézkedéseket és az egyetem által küldött, kockázatot felmérő kérdőívet sem töltötte ki. Az Index úgy tudja: a férfi a budapesti Goethe Intézetben egy csoportos német nyelvtanfolyam egy óráján is részt vett, a résztvevőket csütörtökön értesítették arról, hogy közvetlen családtagjaikkal együtt otthoni karanténba kell menniük.

Operatív törzs alakult csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE) az új koronavírus-fertőzés elleni hatékony védekezés érdekében; első intézkedésként a kockázatosnak ítélt országokba felfüggesztették a dolgozók hivatalos utazásait, az érintett területekről három héten belül visszaérkezett, valamint beteg hallgatóktól azt kérik, maradjanak otthon, ne látogassák az előadásokat – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) azt közölte: elhalasztja szombatra tervezett nemzetközi estjét.

Magyar politikusok nyilatkozatai

Amíg a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős országos operatív törzs nem kéri, a főváros nem halasztja el, nem mondja le a nagyobb rendezvényeket – közölte a városüzemeltetésért felelős főpolgármesterhelyettes. Tüttő Kata más témában tartott sajtótájékoztatója után kérdésre válaszolva számolt be a fővárosi operatív törzs nap folyamán tartott üléséről, hangsúlyozva, hogy a fővárosi operatív törzsnek egészségügyi feladatai és hatásköre sincs arra, hogy a koronavírussal kapcsolatban intézkedjen. Hozzátette: a szervezet feladata a fővárosi közszolgáltatások biztosítása. Az Index arról is beszámol, hogy a BKV-n belül akcióterv készül, amely tartalmazza a szükséges óvintézkedéseket, a védelmi intézkedéseket, a takarítási rendet.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere az ATV Startban arról beszélt: a „bulinegyed” kitettsége miatt indokolt lehet egy szigorúbb eljárásrend kialakítása, és sokkal erősebb védelemre, akár több fertőtlenítőre is szükség lehet. Elképzelhetőnek tartja a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejének megrövidítését is, de erről még nem történt egyeztetés. Politikusok

Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője, csütörtökön a VII. kerületi képviselő-testület ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a VII. kerületi önkormányzat arra kéri a kormányt, hogy a koronavírus.gov.hu oldalon angolul is tüntesse fel a fontos információkat és indítson el egy 24 órás, angol nyelvű ügyeletet. A kormányzat felkészültségével összefüggésben Oláh Lajos kérdésre bírálta, hogy a kormányhivatalokban szerinte nincs kézfertőtlenítő, ahogy a Péterfy utcai kórházban is van olyan folyosó, ahova nem helyeztek ki ilyen szert.

„A kormány fogytán van valaminek a koronavírus kapcsán, ami sokkal fontosabb még a szájmaszknál és a kézfertőtlenítőnél is. Ez pedig a bizalom” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalára feltöltött videóban. A DK elnöke szerint a kormány nem informálja kellően az embereket a koronavírussal kapcsolatban.

A Jobbik megfontolásra javasolja a kabinetnek a koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében az ezer fősnél nagyobb, zárt térben tartandó rendezvények betiltását. Lukács László György, a Jobbik alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján szorgalmazta azt is: a nyílt helyszíneken tartott hasonló események szervezői végezzenek kockázatelemzést, és ennek eredményét megismerve fontolják meg, el lehet-e érni és miként, hogy ezeken a rendezvényeken „ne legyen fertőzésveszélyes állapot”.

Egyéb

Elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A szentmiséken a kézfogás és a „nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét” kérik.

A koronavírus miatt elmarad a LIBE szakbizottság március végére tervezett magyarországi missziója – közölte a Magyar Nemzettel az Európai Parlament. A lap úgy tudja, a tervezett új időpont még nem áll rendelkezésre az úthoz, ez teljes mértékben a koronavírus fejleményeitől függ majd.

MTI, INDEX.HU, ATV.HU, MANDINER.HU, NEPSZAVA.HU, BLIKK.HU, MAGYAR NEMZET