Már akár 20 évre is adnak vízjogi engedélyt az öntözéshez

Gyorstelepítésű szárnyvezetékről üzemelő szórófejes öntözés alkalmazása kelesztő öntözésnél. - A kép forrása: agroforum.hu

Az év elején megváltozott vízügyi szabályozás szerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi üzemeltetési engedélyt az öntözni kívánó földműves.

Szántóföldi lineár-öntözőberendezés. – A kép forrása: agroinform.hu

A január 1-én megváltozott vízügyi szabályozás lehetővé teszi, hogy már akár 20 évre is megadható legyen az öntözéshez elengedhetetlen vízjogi engedély a korábbi 5 év helyett – tájékoztat a NAK. A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher. A vízjogi engedélyek kiadásában részt vesz a talajvédelmi hatóság is, amely a talajvédelmi tervek alapján a szakhatósági állásfoglalást 5 évre adja meg. Ehhez igazodott a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély hatálya is.

Kisebb parcellák öntözését eredményesen végzik a csévélhető önöző berendezések. A szórófejet hordozó szerelvényt a csévélő berendezés magához húzza, majd egy „fogás-távolságot” előre vontatva a csévélő berendezést, ismét ki kell húzni a tábla túlsó végéig a szórófejet hordozó szerelvényt, és ismét kezdőthet a hasznos munkaművelet. A berendezés praktikusan alkalmazható egynyári öntözések során, alkalmilag engedélyezett vízkivételi helyekről, például ideiglenesen duzzasztott patakmedrekből történő vízkivétellel. – A kép forrása: magyarmezogazdasag.hu.

2018 őszén megjelent a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat, amelyben a kamarának közreműködő szerepe van. A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus- és a költség-teheri.

Munkában a korszerű lineár-öntözőberendezés. – A kép forrása:hu.wikipedia.org

A kormányhatározat irányozta elő többek közt azt, hogy az öntözésben érintett Belügyminisztérium, valamint Agrárminisztérium a talajvédelmi szabályozás szempontjából vizsgálja felül a vízjogi engedélyezést, és tegyen javaslatot a hosszútávra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére. Ennek eredményeképpen a gazdák akár 20 évre is kaphatnak vízjogi engedélyt az öntözésre. Az engedély érvényessége függ a vízkészlet hosszú távú rendelkezésre állásától és a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalásban tett előírásaitól. (Forrás: agroinform.hu)