„Nagyon sok kérdésről sikerült beszélnünk konstruktív légkörben. A problémák közül azonban nem sikerült mindre megoldást találni” – nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és csúcsjelöltje a magyar kormányfővel folytatott keddi budapesti tárgyalása után a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatóján azt megelőzően, hogy Heisler András Mazsihisz-elnökkel találkozott volna. Weber leszögezte: a Néppártban „vannak olyan alapvető értékek, amelyeket minden pártnak tiszteletben kell tartania, így a Fidesznek is”, és amely értékek „nem képezhetik vita vagy tárgyalás alapját”. A politikus egyben megismételte a Fidesz néppárti tagsága megtartásának feltételeként múlt héten szabott három kritériumot. Manfred Weber ezeken felül hozzátette: az EPP vezetése „jó néven venné”, ha Orbán Viktor bocsánatot is kérne a pártcsaládtól és Jean-Claude Junckertől. „Politikus vagyok, azért jöttem, hogy hidakat építsek és ne konfliktusokat kreáljak; ezeket a helyzeteket próbáljuk megoldani a következő tárgyalások során” – fogalmazott Weber. A néppárti csúcsjelölt később, a zsinagógában tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „voltak apró pozitív jelzések, hogy a magyar kormányfő megértette, hogy a kampányát nem folytathatja tovább”. Weber pozitívumként értékelte, hogy nem látta a vita tárgyává lett kormányzati plakátokat. Kifejtette továbbá: mivel sok egyeztetés vár rá – többek között a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését kérő 13 párttal –, kompromisszumot kell találni, és „nem akart jóslatokba bocsátkozni” azzal kapcsolatban, hogy a Néppárt kizárja-e a Fideszt a március 20-ai ülésén. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor bocsánatot kér-e az EPP egyik prominensét lejárató plakátkampányért, Weber azt válaszolta: figyelni fogják az elkövetkezendő napokban, mit lép a magyar miniszterelnök.
A Junckert és Sorost támadó plakátkampány már véget ért, „ezzel ez az ügy lekerült a napirendről, ez a konfliktus véget ért” – közölte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter keddi sajtótájékoztatóján a hvg.hu tudósítása szerint. A tárcavezető kijelentette: a miniszterelnök nem akart senkit sem megbántani „a hasznos idióták kifejezéssel”, ha valakit ez mégis bántott, akkor e kifejezés használatáért Orbán Viktor kész bocsánatot kérni. Orbán is, Weber is azt szeretnék, ha a Fidesz az EPP tagja maradna – húzta alá a kancelláriaminiszter, aki arról is tájékoztatott: Weber és Orbán találkozója nem csak aktuális ügyekről szólt, „ennél nagyívűbb tárgyalás volt”, Európa jövőjéről, Emmanuel Macron francia elnökről, a CDU-ról és a migráció megállításáról is egyeztettek.
Manfred Weber budapesti látogatásán első útja rögtön a CEU-ra vezetett, ahol találkozott az egyetem elnökrektorával, Michael Ignatieff-fel – számol be az Index. A portál úgy tudja: a rektor kedd délelőtt az amerikai ügyvivővel és a brit nagykövettel tárgyalt, ezután fogadta Webert. A CEU sajtóközleményt adott ki a találkozó után, amiben azt írják, hogy „Weber Úr azért érkezett, hogy megbeszélje, hogyan biztosítható a CEU amerikai akkreditációjú intézményként való működése Magyarországon. A CEU támogatja Weber Úr kezdeményezését, és várja a Manfred Weber és Orbán Viktor közötti találkozó eredményét”. Sajtótájékoztatóján Weber a CEU-ról a hvg.hu kérdésére azt mondta: egy új lehetőségről tárgyalt Orbánnal, ami garantálja, hogy a CEU kiadhasson amerikai diplomát Budapesten. Hozzátette: e konstrukciónak a müncheni egyetem és a BMW-gyár is részese. A hvg.hu egy másik cikkében ennek kapcsán arról ír: az érintett Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) sajtófőnöke, Ulrich March azt közölte: szövetséget kötnek a CEU-val. Kiemelte: az új együttműködéssel teljesülnek a magyar törvényi előírások. A lap szerint a pontos jogi konstrukció egyelőre nem világos, Marsch közlése alapján a CEU-val kötnének megállapodást, utána vonnának be újabb amerikai egyetemet, és ennek a hármas együttműködésnek köszönhetően adhatna ki továbbra is amerikai diplomát a CEU, a Budapesten folytatott képzései után. A portál olvasatában mindez jelentheti azt is, hogy Manfred Weber „csellel menti meg a CEU-t”, az ugyanakkor nem világos, hogy „Orbán arcát vele menti-e, vagy inkább kibabrál a magyar miniszterelnökkel, akinek nagyon fontos a Néppártban maradás”. Sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely a CEU kapcsán kiemelte: az intézmény jövője biztosítva van. Kifejtette: Weber javaslatát megfontolják, de a magyar szabályozás megfelel az európai és a német gyakorlatoknak is.
Nyilvánvaló, hogy Manfred Weber a magyarországi zsidó közösség helyzetéről, közérzetéről akart tájékoztatást kérni, és rendkívül fontos, hogy az EPP vezető politikusa ezekben a kérdésekben a Mazsihisz véleményét tartja autentikusnak – nyilatkozta Heisler András a Népszavának. Kiemelte: a találkozót Weber kezdeményezte, Heisler erről hétfő délután értesült.
Kedd reggel a 444.hu arról számolt be: egyszínű kék plakátokra cserélték a ferihegyi gyorsforgalmi út mentén azon plakáthelyeket, melyeken a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló kormányzati plakátok voltak. Az MSZP egy videót posztolt a Facebookon, amiből kiderül, hogy mielőtt a plakátokat eltávolították volna, az egyiket munkatársaik átcicomázták. A Momentum aktivistái festékszórókat használva Manfred Weber látogatásának apropóján olyan kijelentéseket írta kormányzati plakátokra angolul, hogy „Ön vak?”, de azt is felfestették, hogy „Egy nappal ezelőtt itt gyűlöletpropaganda volt”.
Antonio Tajani, az Európai Parlament néppárti elnöke a maga és az EPP-hez tartozó Forza Italia nevében az azonnali.hu-nak azt nyilatkozta: szeretné, hogy a Fidesz a Néppárt tagja maradjon. Mint fogalmazott: „Orbán Viktor a barátom, lehet vele azért komolyan beszélni”. Tajani szerint a megoldás az lehet, hogy „Orbán teljesítse Manfred Weber kéréseit, és így bent maradhat a Néppártban. Az olasz politikus nem tudta megmondani, hogy lesz-e kizárás, mert szerinte a néppárt nagyon megosztott a kérdésben. Az EPP elnöksége egy javaslatot fog terjeszteni a pártcsalád március 20-i politikai gyűlése elé – írja a Népszava, megjegyezve: a Fidesz néppárti tagáságának felülvizsgálatát 13 tagpárt kezdeményezte, de ez nem jelenti azt, hogy a döntéshozó testületnek automatikusan szavazni kell róla. A lap strasbourgi EPP-s forrása szerint Orbán Viktor ismeri a három feltételt, amit Manfred Weber fogalmazott meg, ezért a magyar kormányfő válaszától függ, hogy az elnökség előterjesztésében mi fog szerepelni. Minden eshetőség az asztalon van, és az a kérdés, hogy a tagpártokat sikerül-e meggyőzni egyik vagy másik megoldási lehetőségről – fogalmazott a lap forrása. A Népszavának Marcel de Graaff, a szélsőjobboldali Szabadság és Nemzetek Európája frakció társelnöke azt nyilatkozta: „teljes szívvel befogadnánk a Fideszt”, azt a kérdést azonban nem válaszolta meg, hogy történt-e kapcsolatfelvétel a Fidesz és a politikai csoport között.
Szájer József, a Fidesz EP-képviselője a Demokratának adott interjújában leszögezte: „a Fidesz nem akar kilépni az Európai Néppártból, csak kényszer és nyomás hatására távozunk onnan”. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kedden az EP brüsszeli plenáris üléstermében táblákkal jelölte ki a Fidesz helyét a szélsőjobboldali frakcióban. Gyurcsány Ferenc DK-elnök keddi sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: ha a Fidesz a Néppárt tagja marad, akkor arra kéri az európai demokratákat, hogy májusban ne szavazzanak az EPP-hez tartozó nemzeti pártokra, és ne Webert válasszák a bizottság élére. Kiemelte: e felhívást még kedden elküldik az EP összes frakciójának, valamint az uniós képviselőkkel rendelkező nemzeti pártok vezetőinek.
A Pulzus felmérése alapján a válaszadók 42 százaléka szerint nem igaz, hogy az Európai Unió Magyarország érdekeivel ellentétes intézkedéseket akar bevezetni a migráció ügyében, míg a válaszadók egyharmada szerint igaz – számol be a Euronews. A kutatás szerint a megkérdezettek 49 százaléka szerint nem elfogadható a kormány Soros-Juncker plakátja, míg a válaszadók egyharmada számára elfogadható. A Die Welt olvasói felmérése szerint a megkérdezettek elsöprő többséggel voltak azon a véleményen, hogy a magyar kormánypártnak a Néppárton belül a helye, ezért elutasítják a kizárást, a válaszadók nyolcvankét százaléka döntött a Fidesz mellett.
INDEX.HU, ORIGO.HU, 24.HU, HVG.HU, 444.HU, ATV.HU, 888.HU, NEPSZAVA.HU, PESTISRACOK.HU, MERCE.HU, MTI, 2019.03.12., MAGYAR DEMOKRATA