Május 25-én nyitja meg kapuit a XXII. Pápai Agrárexpo

Fotó: infopapa.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. május 25-26-27-én rendezi meg a nagy hagyományokkal bíró Pápai Agrárexpót, ami a Nyugat-Dunántúl legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítása és vására.

A tavalyi évben több mint 13 ezren látogattak ki a Pápai Agrárexpóra. Ez is jól mutatja, hogy a célközönség és a szakma egyaránt folyamatosan visszaigazolja a rendezvény magas színvonalát. A pápai önkormányzat támogatásával megvalósuló, immáron XXII. Pápai Agrárexpón ismét helyet kapnak a szakmai újdonságok, valamint a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai kihívásokat. Idén is tízezernél több látogatót várnak a szervezők a szakmai és színes, családi programokra. Az expo keretein belül idén is – hasonlóan a korábbi évekhez – megrendezésre kerül a Nyugat-magyarországi Agrárfórum, melyen vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői közösen foglalkoznak a hazai agrárium legfontosabb aktualitásaival. Az Agrárexpo ezúttal is kiváló lehetőséget biztosít a régió agrárgazdasági szereplőinek a bemutatkozásra. Fontos célja az is, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az innovatív termékekkel és technológiákkal, eljussanak hozzájuk a legújabb szakmai információk. A Pápai Agrárexpo az elmúlt több mint két évtizedben megtalálta a helyét a hazai rendezvények palettáján, annak üde regionális színfoltjává vált. Az esztendők során jól kialakult és bejáratott programokat mindig aktualitásokkal, érdekességekkel színesítik a szervezők, folyamatosan erősítve az esemény regionális szerepét is. A kilátogatókat egyebek közt számos helyi termelő, lovas programok, gasztrofalu, szórakoztató és gyermekprogramok is várja. További információk a rendezvényről: www.papaiagrarexpo.hu. (Forrás: agroinform.hu/nak)

Papp Tamás a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke, a

A Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökség, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Küldöttgyűlés és a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja: Pápa és térsége fejlett mezőgazdasággal rendelkező vidék. A Pápa-környéki falvak lakói kiváló ismerői a szántóföldi növénytermesztés és az ezen alapuló gazdasági haszonállat-nevelés szakmai fortélyainak. A térség mezőgazdasága folyamatosan fejlődik, különösen jellemző ez az elmúlt nyolc esztendőre. “Nekem, mint a Veszprém Megyei Közgyűlésben dolgozó embernek a legfontosabb, hogy a kistelepüléseken élő emberek gazdasági lehetőségei folyamatosan bővüljenek. Ehhez a helyben termett kiváló minőségű termények és az ezeken nevelt gazdasági haszonállatok nagyon jó alapot adnak. Ugyanakkor az élelmiszer-feldolgozó ipar további fejlesztésre szorul. A pénzügyileg többször talpra állított Pápai Húsüzem mellett létjogosultságot látok a kistelepüléseken vágópontok és kézműves sertéshús feldolgozó kisüzemek létesítésére is. Ez utóbbiak sokat lendítenének a még mindig akadozó sertés-ágazat fellendítésén.” (KPE)