Az Európai Biomassza Alapú Gazdasági Stratégiáról folytattak vitát az agrárminiszterek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2018. december 17-ei ülésén, Brüsszelben.
Phil Hogan agrárbiztos is támogatásáról biztosította a két éve magyar javaslatra elindított BIOEAST kezdeményezést, amelynek elsődleges célja a Kelet-Közép-Európában meglévő biomassza potenciál kihasználása. A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének kulcsa a minél magasabb hozzáadott értékű feldolgozás, ehhez nyújthat segítséget a brüsszeli kutatási és innovációs alapok minél jobb kiaknázása – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter. Nagy István kiemelte, hogy Magyarország a kiterjedt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati tevékenységének köszönhetően biomasszában kiemelten gazdag terület, ugyanakkor ennek a biomassza kapacitásnak jelentős része még mindig kiaknázatlan. A potenciál kihasználásához elengedhetetlen az uniós kutatási és fejlesztési források igénybevétele, amelyekből jelenleg elsősorban a korábban csatlakozott, nyugati tagállamok részesednek. A kelet-közép-európai tagállamok részesedése ezekből a forrásokból mindössze 10 százalék körüli. Ezen az egyenlőtlen helyzeten mindenképpen változtatni kell a jövőben- emelte ki a tárcavezető. A magyar miniszter tájékoztatást adott a novemberben Budapesten megszervezett nemzetközi BIOEAST konferenciáról, amely a térségbeli országok biomassza alapú gazdaságának kutatási és innovációs potenciáljának kiaknázását célozta. A konferencián egyetértés mutatkozott abban, hogy a biomassza alapú gazdaságot érintő stratégiai kutatási és innovációs területek fejlesztésében nagy lehetőségek vannak, ideértve a mezőgazdasági tudás- és innovációs rendszereket, az édesvízi halászati gazdálkodást, az erdőgazdálkodást, valamint fenntartható termelést és biomassza feldolgozást. Ezen tematikus területek előtérbe helyezése jelentheti a megoldást arra, hogy a jövőben nagyobb részesedés jusson Kelet-Közép-Európának az Európai Unió Horizont 2020 és Horizont Európa kutatási keretprogramjainak agrár-kutatás-fejlesztésre fordítható forrásaiból. Nagy István szerint kiemelt feladat a hazai biomassza alapú gazdaság fejlesztése annak érdekében, hogy az agrárgazdasági szereplők számára is elérhetőek legyenek az uniós és hazai iparfejlesztési stratégiai intézkedések. Fontos cél, hogy a biomassza alapú gazdaságfejlesztési folyamatokból származó előnyöket helyi szinten lehessen hasznosítani, ezzel is elősegítve a fenntartható gazdasági növekedést. Ebben segíthet a magyar javaslatra, V4 körben elindult, ugyanakkor ma már 11 kelet-közép-európai EU-tagország által támogatott és az Európai Bizottság által is pozitívan fogadott BIOEAST elnevezésű kezdeményezés. (Forrás: AM)
Magyarország a kiterjedt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati tevékenységének köszönhetően, biomasszában kiemelten gazdag terület. A Polgári Kisgazdákat is képviselő európai parlamenti képviselő, Erdős Norbert nagyon sokeredményt ért el eddig is a gyepek kis kérődzőkkel, azaz juhokkal és kecskékkel történő hasznosításában, a mézek eredetvédelmében és az édesvízi halgazdálkodás fejlesztésében. A Békés megyéből indult európai parlamenti képviselő pontosan tudja, hogy mit jelent a kis településeken élő emberek jövedelme és a parlagfű ellenni küzdelemben a gyepek kis kérődző gazdasági haszonállatokkal történő legeltetése. Ugyancsak fontos a növénytermesztés számára a beporzás, és az ehhez kapcsolódó hazai méztermelés, valamint a hamisított mézek behozatalának a megakadályozása. Az édesvízi halászat területén Magyarországnak szintén jelentős a szerepvállalása. Egyfelől felszíni vizekben gazdag ország vagyunk, másfelől a halhiány miatt visszaszoruló tengeri halászat piaci rést teremtett az édesvízi halágazat számára. A Polgári kisgazdák minden erejükkel azért fognak küzdeni, hogy Erdős Norbert 2019. május 26-ka után is folytatni tudja európai parlamenti képviselőként a megkezdett és eredményes munkáját. (KPE)