Magyarország eredményesen védekezik a járvánnyal szemben, úgy látszik ez megátalkodott ellenfeleinknek nagyon nem tetszik

Fotó: tankonyvtar.hu

Az EP képviselőcsoportjainak többsége a 7. cikkes eljárás ismételt elindítását kéri Magyarországgal szemben / EPP-tagpártok elnökei a Fidesz kizárását kérik a Néppártból

Európai uniós kritikák a koronavírus-törvényről

Az Európai Parlament és a képviselőcsoportok elnökeiből álló Elnökök Értekezlete csütörtöki videókonferenciáján a frakcióvezetők aggodalmuknak adtak hangot a Magyarországon elfogadott veszélyhelyzeti intézkedésekkel kapcsolatban. A képviselőcsoportok többsége felkérte David Sassoli EP-elnököt, hogy a képviselők aggodalmait juttassa el a bizottsághoz. A képviselőcsoportok vezetői a helyzet felmérését és az Európai Unió szerződése 7. cikkében szereplő eljárás ismételt elindítását kérték a bizottságtól. David Sassoli, az EP elnöke később közölte: az Európai Parlament levélben fordul az Európai Bizottsághoz, amelyben azt kérdezi, hogy a bizottság hogyan kíván eljárni a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt illetően.

Aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány okán hozott magyar intézkedések miatt az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen elmondta, hogy különösen aggasztják a magyarországi rendelkezések, hozzátéve, a testület megteszi a szükséges intézkedéseket. Az uniós bizottság elnöke érthetőnek nevezte, hogy a tagországok rendkívüli intézkedéseket hoznak az egészségügyi válság leküzdésére, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy egy részük „túl messzire megy”. Ursula von der Leyen elmondta, hogy a biztosok szerdai tanácskozásán áttekintették a tagországoknak a rendkívüli helyzet orvoslására hozott intézkedéseit, köztük megvizsgálták a magyarországi helyzetet is. Az uniós bizottság további, rendszeres vizsgálatoknak fogja alávetni a tagállami intézkedéseket.

Néppárti kezdeményezések

Donáth Anna momentumos EP-képviselő Twitter-oldalán osztotta meg, az Európai Néppárt tizenhárom tagpártja elnökének Donald Tuskhoz írt levelét, melyben azt kérik, hogy zárják ki a Fideszt a pártcsaládból. A magyar koronavírus-törvényről azt írják, hogy az „a liberális demokrácia alapjainak és az európai értékeknek a nyilvánvaló megsértése”. A politikusok attól tartanak, hogy Orbán Viktor „az újonnan szerzett hatalmával a kormány még erősebb nyomás alá fogja venni a civil társadalmat.” A Politico megjegyzi, hogy bár az EPP legnagyobb pártjainak vezetői – például a német, a francia vagy a spanyol konzervatívoké – nem írta alá a levelet, de ahhoz összegyűlt elég aláírás, hogy a pártcsalád következő gyűlésén napirendre kelljen venni a témát.

Az EPP egyik neve elhallgatását kérő olasz illetékese a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: Donald Tusknak továbbra sincs meg a többsége a Fidesz a néppártból való kizárásához. Azzal érvelt: Tusk a világjárvány közepette meglehetősen kockázatos politikai játékba kezdett. Nem mindenki veszi jó néven, hogy épp most mutogat a magyarokat benntartani akaró pártokra. Van más dolgunk is – mondta az olasz informátor.

A Twitteren reagált szerda este Janez Jansa szlovén kormányfő Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt elnöke politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. „Kedves, Donald Tusk! Kérjük, küldjön nekünk és a tőlünk délre fekvő országoknak védőfelszerelést, és lélegeztetőgépekre is nagy szükség lenne. Köszönjük!” – írta a szlovén politikus.

A Euronews arról ír, hogy Orbán Viktornak egyelőre nem kell félnie a kizárástól, ugyanis ilyen ügyekben az EPP Politikai Gyűlése dönthet, ennek összehívása azonban most a járványügyi helyzet miatt nem lehetséges – közli az atv.hu.

Kormányzati reakciók

Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik – jelentette ki Kovács Zoltán csütörtöki videoüzenetében. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben, ha Magyarország bizonyos kérdésekben az Európai Uniótól eltérő utat választott és az intézkedéseket, a meghozott törvényeket hozzáigazította a saját szükségrendszeréhez, illetve azokhoz a keretekhez, amelyekben létezik, hazai és nemzetközi kritikusai azonnal megnyilvánultak. Rámutatott, csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megnyilvánult a kérdésben, ez pedig tipikus példája a politikai kettős mércének, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök semmivel sem élvez több jogot és lehetőséget, mint a francia elnök békekörülmények között. „Arra kérünk mindenkit, hogy fókuszáljon, koncentráljon most a védekezésre. Mindenkinek az erőfeszítéseire szükség van idehaza és külföldön is” – hangoztatta Kovács Zoltán.

A koronavírus-járvány példátlan kihívás elé állította az Európai Uniót és tagállamait, a szokásos megoldások és hagyományos megközelítések nyilvánvalóan alkalmatlannak bizonyultak – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön az igazságügyi miniszter. Varga Judit kiemelte: minden tagállam több rendkívüli intézkedést vezetett be. Hangsúlyozta: „teljesen egyetértünk” a tizenhárom tagállam által szerdán közzétett nyilatkozattal, „miszerint ebben a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartanunk és meg kell védenünk a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit”. Hozzáfűzte: „nagyon sajnáljuk, hogy a nyilatkozatot nem nyitották meg valamennyi tagállam előtt csatlakozásra”. Megjegyezte, hogy Magyarország mindig szorgalmazta az Európai Unió alapértékeinek minden tagállamra kiterjedő, objektív kritériumokon és az egyenlő bánásmód elvén nyugvó kölcsönös értékelését. Az Igazságügyi Minisztérium csütörtök este kiadott közleménye szerint Magyarország tizennegyedikként csatlakozott a nyilatkozat aláíróihoz.

Pártreakciók

Nem függesztették fel az Országgyűlés működését a koronavírus-járvány miatt – írta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke James Risch amerikai szenátornak címzett levelében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. A politikus emlékeztetett: az amerikai szenátor hétfői nyilatkozatában állította, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott törvény „felfüggeszti a magyar parlament működését”. Németh Zsolt kiemelte: „ez nem is állhatna távolabb az igazságtól”.

Vadai Ágnes, a DK képviselője ugyanitt elmondta: nem örül a felhatalmazási törvény nemzetközi visszhangjának, ahogy itthon is jelezték: nem örülnek annak, hogy a miniszterelnöknek a katasztrófatörvény nem elég a védekezéshez. Arra a kérdésre, hogy a törvény megszüntette-e a demokráciát, Vadai azt mondta, hogy a miniszterelnöknek korlátlan hatásköre van, ezt nem lehet demokráciaként értelmezni.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője Facebook-posztjában azt írta: teljesen természetes, hogy az Európai Bizottság is vizsgálja „Orbán felhatalmazási törvényét”. „Ahogyan a terített asztalnál senki sem szívesen ül egy kézzel-lábbal evő, morogva csámcsogó alak mellé, úgy az európai politikusok sem szívesen látnak egy korrupt diktátort az asztaluknál” – fogalmazott.

MTI, MAGYARNEMZET.HU, NAPI.HU, MANDINER.HU, ATV.HU, HVG.HU, HIRTV.HU, PESTISRACOK.HU, MAGYAR HÍRLAP