Magyar Nemzet: Ferencvárosban is szétesett a baloldali koalíció

A KPE elnöksége hosszú évek tapasztalatai alapján hozta meg azt a határozatát, amelyben a Fidesz-Szövetség megerősítését kezdeményezi. Meggyőződésünk, hogy a tartós nemzeti kormányzás csak erős politikai szövetséggel tartható meg. (kpe)

A főváros IX. kerületében is szétesett a baloldali együttműködés: a képviselő-testület csütörtöki ülésének kezdetén az MSZP és a DK alkotta Demokraták-frakció bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a Baranyi Krisztinát támogató ellenzéki összefogásban, és csak eseti ügyekben szavaznak mellette – állítja a Magyar Nemzet. Ezzel az önmagát függetlennek tekintő, baloldali polgármester mögül elfogyott a képviselő-testületi többség. A lap információi szerint a Demokratákfrakciónak az egyeztetés folyamatos hiánya a legnagyobb problémája a polgármesterrel, aki elvárja tőlük, hogy feltétel nélkül megszavazzák az ő egy személyben megalkotott előterjesztéseit.

MAGYAR NEMZET