Magas szintű Nemzetőr elismerés Szíki Károly kisgazda elnöknek

Bacsó Ernő nemzetőr tábornagy elismerő oklevelet adott át vasárnap Szíki Károly Arany érdemkeresztes színművésznek, az egri kisgazdák elnökének Törtelen, a Nemzetőr felkészítésre szervezett rendezvényen. Bacsó Ernő köszöntő beszédében kiemelte a színművész nemzetszolgálata során végzett művészeti, irodalmi tevékenységét, melyet a közéleti munkával párhuzamosan végez.

Ezt követően a színművész bemutatta legújabb, 21. kötetét, mely Az elsáncolt falu címet viseli. A bemutatót dedikáció követte, majd Szíki megbeszélést folytatott Mezőtúr polgármesterével, Herczeg Zsolttal, aki e rendezvény díszelnöke volt, a művészeti együttműködés lehetőségéről, hiszen – mint ismeretes-, Szíki a könyvét Mezőtúr szomszédságában elterülő Tiszaföldvárról és környezetéről írta, egyetemes méretekre kibontva.

A magas tisztséget viselő Tarnai Kiss László (altábornagy) is előadást tartott az összejövetelen, mindenkor igényes énekművész műsorával járult az egyenruhás egység elé. Szíki Tarnaival, a Dankó Rádió vezető szerkesztőjével a közös együttműködés, az írott mű reklámozási lehetőségeiről egyeztetett.

Heti Hang Szóró—- Hangosan mindenről, ami nekünk fontos