Líra, líra és valóság / Jön az ősz

Fotó Shutterstock

Szakértőnk ezúttal az ősz hangulatától megérintetten lírai húrokat pengetett.

A figyelmeztetés azonban arról szól, hogy a jelenlegi a koronavírussal súlyosbított helyzetben különösen fontos, hogy az őszi mezőgazdasági munkálatokat zavartalanul és hiánytalanul el tudjuk végezni. (kpe)

Sok dologra képes az ember, de arra – szerencsére – még nem, hogy az évszakok rendjét megváltoztassa!

Egyéni ízlés dolga, hogy kinek melyik az évszak a kedvence, magam sem mernék erről határozottan nyilatkozni, de az tény, hogy a szeptemberrel beköszöntő ősz gyönyörű tud lenni!

Izgalmas is ez az évszak a vidéki ember számára, hiszen többnyire most derül ki, hogy az éves munkája milyen gyümölcsöt hozott és annak mennyi az értéke?

Volt aszály, belvíz, fagy, minden, ami a munka értékét nagyban befolyásolhatta.

Előre gondolkodva nem csupán az idei év termését kell betakarítani, hanem előkészíteni mindent a jövő évi jó termés biztosítására. A vidékiek gondos munkájának köszönhetjük, hogy Magyarországon igen rég fordult elő olyan eset, hogy a teljes lakosság szükséges élelmiszerét ne termelték volna meg. Köszönet érte!

Az őszre mindenkinek jó egészséget és a kedve szerinti megfelelő időjárást kívánok!

Az egyik legkedvesebb és igazán tiszteletre méltó költőnk szép soraival zárom őszi gondolataimat:

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,

széllábú, deres ősz.

Sepreget, kotorász,

meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,

krumplit ás,szüretel.

Sóhajtoz nagyokat

s harapja, kurtítja

a hosszú napokat.

 

Dr.Bakos Zoltán