Letette az elnöki esküt az új ukrán elnök, és bejelentette a parlament feloszlatását

Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök az államfői jogarral, a beiktatási ünnepségén a Kijevi Parlamentben, 2019. május 20-án. - A kép forrása: kisalfold.hu/Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Óvatos reménykedéssel várjuk, hogy Ukrajnában a politikai légkör változik, és az ott élő magyarok szabadság-jogai biztosítottak lesznek. (KPE)

Letette a hivatali esküt hétfőn Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd beiktatási beszédében bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet. A törvényhozók előtt elmondott beszédében Zelenszkij felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel tisztségéből a titkosszolgálat (SZBU) vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert.

A térkép forrása: ungparty.net

A kormány tagjainak azt üzente, hogy jobban teszik, ha ők is benyújtják felmondásukat. A parlamenttől követelte még, hogy fogadjanak el jogszabályokat a képviselői mentelmi jog megszüntetéséről, a törvénytelen vagyonosodás büntethetőségéről és a választási törvény módosításáról. „Kedves képviselők, Önök maguk tették hétfőre, azaz munkanapra a beiktatást – Tehát dolgozni fogunk” – mondta, mielőtt felsorolta volna, milyen döntések meghozatalát várja még a törvényhozástól, majd ezután közölte, hogy feloszlatja a parlamentet. Zelenszkij beszédében kijelentette még, elsődleges feladatának azt tekinti, hogy tűzszünetet érjen el a Donyec-medencében. Leszögezte: a békéért kész kockára tenni azt is, hogy elveszti elnöki posztját. Bejelentette lemondását tisztségéről Volodimir Hrojszman ukrán kormányfő, aki e lépését Volodimir Zelenszkij államfővel fennálló nézeteltérésével indokolta. „A szerdai minisztertanácsi ülés után döntöttem úgy, hogy lemondok” – mondta Hrojszman újságíróknak. Hétfőn Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, a titkosszolgálat (SZBU) vezetője is benyújtotta lemondását. Petro Porosenko volt ukrán államfő pártja, a Petro Porosenko Tömörülése (BPP), illetve az ugyancsak kormányon lévő Népfront elfogadja, hogy a tisztségébe hétfőn beiktatott Volodimir Zelenszkij új elnök a parlament feloszlatása és előrehozott választások kiírása mellett döntött. A BPP első elnökhelyettese, Ihor Kononenko az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak kijelentette, hogy az elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet. – A kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt a magyar köztársasági elnök az új ukrán államfővel hétfőn, Volodimir Zelenszkij beiktatása után Kijevben. Áder János azt javasolta ukrán partnerének, hogy minél hamarabb állítsanak fel egy közös bizottságot, amelyben az összes vitás kérdést nyugodt légkörben tudják megbeszélni és megoldani. A javaslatot Zelenszkij helyeslően fogadta – mondta el a megbeszélés után a köztársasági elnök az MTI-nek. Összességében a megbeszélést biztató kezdő tárgyalásnak nevezte a magyar elnök, aki reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül előbb szakértői, majd ismét elnöki szintű folytatása lesz. (Forrás: MTI)