A hírportálok rövid, egybehangzó hírrel adják a magyarok tudtára: Meghalt Hanó Miklós, aki 1957-ben született, húsipari üzemmérnökként diplomázott. 1998–2002 között, valamint 2006 óta Békéscsaba alpolgármestere. 1998–2002 között az FKGP országgyűlési képviselője volt. 2010–2014 között ismét országgyűlési képviselő volt, a Kisgazda Polgári Egyesület vezéralakja.
Még talán nem volt elég idő arra, hogy tisztes nekrológ szülessen, hogy egy nagy személyiség politikai pályafutása alatt ívelt fel Békéscsaba külleme, élénkültek meg a beruházások. E sorok írója a művészetpártoló Hanó Miklósra emlékezne, bár kisgazdaként együtt koptatták a padokat, s mindenkor jó kedvvel vettünk részt a Kisgazda Polgári Egyesület ülésein. Már ott feltűnt meglehetősen markánt könyvszeretete.
A Békéscsabai Irodalmi Estek bemutatóinak, a mára országos és nemzetközi figyelmet kiérdemlő esteknek gyakran volt főszponzora Hanó Miklós önkormányzati képviselő, egykori országgyűlési prominens személyiség, aki a Kisgazda Polgári Egyesület színeiben került be a Parlamentbe. Személyének köszönhető, hogy a csabai testületből csaknem minden 12 képviselő támogatta ezeket az irodalmi bemutatókat, melyeknek helyszíne a Városháza díszterme.
A különös hangulatú estek kezdésére is nagy figyelmet fordított Miklós barátunk: az asszisztensek friss ropogós pogácsával várták az érkezőket, mindenki jókedvűen jött, mely alapfeltétele egy sikeres estnek. Senkin nem látszik, hogy dologban vagy politikai bosszankodásban megterhelték volna, pedig Békéscsabán sincs ez másként, mint az ország teljes területén, de valahogy itt nem viselik arcukon sorsuk terhét a megérkezők. A Média sem közömbös, rögtön fotót készít az érkezőkről, a fellépő művészekről. S az is meglepetés, hogy még az előadásra itt ott maradtak, nem rohannak el az első szó hallatán, mint annyiszor látta azt e sorok írója.
A főtámogatót Hanó Miklós alpolgármestert várták, aki sosem késett el Majdnem polgármester alpolgármester Miklós, a Kisgazdák elsőszámú erőssége felvállalta annak kockázatát, hogy más tájegységről ajánlott valakit egy-egy est főszereplőjének. Arról beszélt, hogy a Békéscsabai Irodalmi Estek beírta magát a tájegység kultúrtörténetébe. Kultúrmissziónak indult, de mára más természetessé vált, az emberek ha meglátják valahol a hirdetését, a következő program meghívóját, helyet készítenek rá az életükben. Felkészülnek, hogy nem hirtelen elrohanó percekre lépnek be, hanem sokszor 2-3 órás szerkesztett produkciót látnak, mely nevel, ismeretanyagot bővít és nem idegen Békés megyétől, mert magyar és nemzeti gondolatokat hoz, felfrissít a löttyös-kommersz média diktátumok alól.
Köszöntő beszéde után Hanó Miklós nem kért elnézést, hogy halaszthatatlan közfeladatai miatt el kell mennie és nézzék ezt el neki a kedves nézők(hány ilyen üres szólamú polgármester és alpolgármester elcsattogását látta már e sorok írója!), de Hanó alpolgármester nem tartozott közéjük. Leült a szélső székre és az utolsó percig kitartott, sőt még a záró részben is főszerepet vállalt….
A Torontóba száműzött kiváló papköltő, Tűz Tamás írta: eljön majd az idő, amikor a napihírek közé kell becsempészni a költészetet.
Az idő a rendszermódosulással itt van, sőt fokozódik, mint a helyzet, hogyan azt Virág elvtárs fogalmazta őskövületi remekbe a Tanú filmben: Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Az irodalom- ismeret és szeretet területén a fokozódás benézett a Kárpád-medence csapó ajtaján, és egyeseknél beállt a se ajtó, se ablak állapot, de ez nem zavaró számukra, csak annyit mondhatunk: itt valami nem stimmel.
Ezt az állapot-diagnózist végezhette el Békéscsabán Hanó Miklós az est szervezőivel, amikor több, mint 20 évvel ezelőtt szemben menetelve a globális szellő okozta háztépéssel, spongya rá!- kiáltással a Békéscsabai Irodalmi Estek megteremtésén ügyködött.
Tűz Tamás kanadai költő úgy értékelte a globális rombolást, hogy ha elrejtenek valami irodalmat a politikai hírek olvasójának, azt bekapja, mint csalit a hal.
Így élünk! És mégis élünk!- emlékezzünk közben Bartis Ferire is, ha már lehetőség van írni és kedv is párosult ehhez.
Jó volt tudni és átérezni Csabán békés esteken hogy a csabai, meg a cigánka fogyasztása mellett irodalomfogyasztás is történik, éppen Hanó Miklós szobája közelében, egy emelettel a város életét meghatározó és befolyásoló egykori jeles személyiségek márványtáblái felett. Mert miközben a szellemi villanások törpe határkőinél kanállal esszük a közhelyeket és tölcsérből nyalja nemzetünk a középszerűséget, nem kívánt Hanó a szürke lakmározásban időt tölteni. A demagógia-és populáris üzletködön áthatolva szponzorokat gyűjtött a kisgazda szövetségen belüli országgyűlési képviselő.
Kitűzte a legnagyobb nemzeti zászlót az irodája homlokzatára figyelemfelhívásnak, hogy a lobogásával gondolatot szikráztasson: miért nincs egyetlen lobogó sem így kifeszítve a városban, a színház ormán, a Városháza tornyán?
A rendezvény végén baráti beszélgetésre invitálta a résztvevőket, mely éjszakába nyúlóan rendkívül izgalmas témák megbeszélését tette lehetővé, ahova mindig vitt a vállalkozásában gyártott legjobb szalámiból, cigánkából, melyet pálinkájával díszített.
Hanó a tradicionális emlékezetre nagy hangsúlyt fektetett, miközben a legújabb alkotások megszólalását is sürgette. Identitásunk erősítésének jelképe kellene legyen ő, aki sokszor Média pangásban is a történelmet író rendezvényekről tájékoztatta a városok és megyék érdeklődőit és ezzel értékelvűségre nyitott reflektort a megkopott hittel rendelkezők számára, akiknek Tűz Tamás szavaival be kell csempészni az irodalmat, a szép emlékeket a katasztrófa-hírözön, a véres, fej nélküli képkockák üszkös gerendák közé.
A Békéscsabai Irodalmi Estek mára jelképes templomtorony lett, amelynek kondulása egybehívja a Kárpát-koszorúzta szép haza érzéseire, pozitív élményeire óhajtókat. A gondolat éles szigonya volt minden est, hogy eltalálja azokat, akik nagy számban látogatták ezeket Békéscsabai Városháza nagytermében.
Magánbeszélgetésben a forradalmakhoz fűzött sajátos gondolatokon túl a migráció megítélésén is elidőzött. Sajátos megközelítéssel nyúlt ehhez a kérdéshez, mondván: Békéscsabán és a megyében meglehetősen érzékeny téma ez, hiszen a tót-szlovák betelepítettek szűk hazája terül itt el. Gondoljuk csak el, hogy ezek a betelepített emberek micsoda kiválóságai lettek a magyar nemzetnek! S érdemes arra is fókuszálni, hogy ez az összeesküvés a magyar hon ellen nem most vette kezdetét, s legalább 3-4 évtized folyamatát kéne elemezni ahhoz, hogy ebben a megtámadottság-érzésben ne befeszüljünk, hanem félelem nélkül élhessünk.
Így igaz! Virág elvtárs mondta: Csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Sajnálatos ezt bevallani, de Virág elvtárs nem mondott rosszat. Ezért is rossz kicsit Európának! És persze legfőképpen nekünk, akik nem voltunk gyarmatosító nemzet, miközben ugyanazt várják el tőlünk azok, akik csontig larabolták a népeket, hogy mi ringassuk keblünkön azokat, akik Szolnoktól Egerig, Csabáig gyarmatosították volna nemzetünket! Ez nonszensz!
Csak remélni tudjuk, hogy ez a szellemiség az ő mennybe menetelével nem szakadt meg sem Békéscsabán, sem a Kisgazda társadalomban, mert nem túlzás és nem is formális gondolat: pótolhatatlan űrt hagyott Miklós maga után.
A Teremtő vezesse lépteidet drága Miklós a fények útján!
Szíki Károly
