Lengyel miniszterhelyettes Brüsszelről: zsarolnak, hazudnak és ellopják a pénzünket

Az Európai Bizottság brüsszeli épülete (Berlaymont) (Forrás: greece.greekreporter.com)

Nem lehet, hogy egy brüsszeli bürokrata megszabja a lengyel miniszterelnöknek és minisztereknek, hogy milyen törvényeket fogadjanak el – mondta a mezőgazdasági tárca miniszterhelyettese, aki szerint az Európai Unió egy föderalista tervet szeretne megvalósítani, amelyben nincsenek független államok, a törvényekről, adókról és beruházásokról szóló döntéseket pedig Brüsszelben hozzák meg.

Magyarországhoz hasonlóan Lengyelország sem kapta még meg a lengyeleknek járó uniós pénzeket, az Európai Bizottság lényegében a források kifizetésével zsarolja a jobboldali kormányt, így akarja átvenni az irányítást az ország felett. Többek között erre utalt egy interjúban Janusz Kowalski, a lengyel mezőgazdasági miniszter helyettese.
 
Mint mondta az Európai Bizottság egy olyan szerv, amelyet az adófizetők pénzéből fizetnek, és a tagállamok érdekeivel összhangban lévő célokat kellene követnie.
 
Ezzel szemben a brüsszeli bürokraták zsarolják a lengyeleket, hazudnak és ellopják a pénzüket – jelentette ki Kowalski, aki megjegyezte hogy “ma van itt a megfelelő pillanat, hogy visszalépjünk a korábbi döntésektől, mert az Európai Unió becsapta Lengyelországot, zsarolja, nem fizeti ki a pénzt”. A miniszterhelyettes egy egyszerű példán keresztül mutatta be a helyzetet, amelyben most Lengyelország van.
 
“Olyan mintha elmennénk egy bankba, felveszünk egy hitelt, és a bank nem fizeti ki a pénzt, új feltételeket szab, és a hitelt egyfajta megvesztegetésként kezeli, ráadásul még mérföldköveket is szab. Én lengyel képviselőként nem értek egyet azzal, hogy Brüsszel törvényjavaslatot írjon nekem, és azt mondja, hogy változtassuk meg a Szejm szabályait. Nem értek egyet azzal, hogy megtiltják nekem és Lengyelországnak, hogy belső égésű motorokat használjunk, vagy hogy új adókat vessenek ki. Mi ez egyáltalán?” – tette fel a kérdést.
 
A politikus úgy véli, hogy az Európai Unió egy föderalista tervet szeretne megvalósítani, amelyben nincsenek független államok, a törvényekről, adókról és beruházásokról szóló döntéseket pedig Brüsszelben hozzák meg. Ezért ma Lengyelországnak fordítania kellene a kockán, megvétózni mindent és semmiképpen sem szabad beleegyezni semmilyen új adóba, mindenekelőtt pedig meg kell szabadulni ezektől az úgynevezett mérföldkövektől, ami egy teljesen alkotmányellenes eljárás – hangsúlyozta Janusz Kowalski.
 
“Nos, az nem lehet, hogy egy brüsszeli bürokrata megkérdőjelezi a lengyel miniszterelnököt vagy minisztereket arról, hogy milyen törvényeket fogadunk el” – fűzte hozzá. A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy nem tud elképzelni olyan forgatókönyvet, amelyben a Jog és Igazságosság kormányzópárt beleegyezik abba, hogy megfosszák Lengyelországot szuverenitásától, de facto függetlenségétől. Meggyőződése, hogy a Jog és Igazságosság támogatni fogja koalíciós partnerét a Szolidáris Lengyelországot (SP), és határozottan nemet mond a föderális Európai Unióra” – tette hozzá.
 
Forrás: V4NA, magyarforum.hu

https://magyarforum.info/cikk/16527/Lengyel-miniszterhelyettes-Brusszelrol:-zsarolnak,-hazudnak-es-ellopjak-a-penzunket/?fbclid=IwAR3X-2cQR9yI3A9IUrx_yICd59228yx75fnsTQ7wbmbOREJMD8ukrtDyRX8