lemondott a brit külügyminiszter és a brexit lebonyolításáért felelős miniszter

A kép forrása: tervlap.hu

David Davis a keményvonalas Brexit-pártiak egyik fő szószólója volt, miközben Theresa May miniszterelnök fenntartana kereskedelmi kapcsolatokat az EU-val.

Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. A Brexit-ügyi tárcát a brit EU-tagságról két éve tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött – népszavazás után hozták létre, és lemondásáig Davis állt az élén.

Kormányzati források szerint távozott tisztségéből Steve Baker, a DExEU-tárca parlamenti államtitkára is, aki e minőségében gyakorlatilag Davis helyettese volt.

Davis a lemondását azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött – népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

David Davis a kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány keményvonalas Brexit-párti táborának egyik szószólója volt, Boris Johnson külügyminiszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel együtt. Brexit-ügyi miniszterként személyesen tárgyalt Michel Barnier-val, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójával a brit kilépés feltételrendszerének kialakításáról folyó tárgyalássorozat egyes fordulóinak főbb témaköreiről.

A May-féle javaslatok miatt borult a bili

Davis a lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök a BBC-nek azt mondta, hogy a javaslatot a kabinet kollektív döntéssel hagyta jóvá, ami azt jelenti, hogy David Davis és Boris Johnson is elfogadta az indítványcsomagot, bár a külügyminiszter hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint keresetlen – enyhébb trágárságokat sem nélkülöző – kifejezésekkel illette a dokumentumot.

Hétfő hajnalban nyilvánosságra hozták Davis Maynek írott levelét, amelyben lemondását a volt Brexit-miniszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta, hogy a chequersi dokumentumban javasolt közös áruforgalmi szabálygyűjtemény kiterjedt ellenőrzést enged az Európai Uniónak a brit gazdaság felett, és így nyilvánvalóan semmilyen értelemben nem tenné lehetővé a brit törvényalkotás feletti ellenőrzés visszaszerzését. 

David Davis levele szerint a kormány általános Brexit-politikai irányvonala a legjobb esetben is gyenge tárgyalási pozíciót eredményez London számára. 

Theresa May válaszlevelében közölte, hogy nem ért egyet Davis helyzetértékelésével, a kormányfő szerint ugyanis a kidolgozott javaslatcsomag megkérdőjelezhetetlenül döntési jogköröket telepít vissza Brüsszeltől Londonba, és az uniós jog közvetlen hatálya megszűnik, amint az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

A Brexit-pártiak leváltanák May-t?

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint azonban az alsóházi konzervatív frakció Brexit-párti tábora is lázadozik, és a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket. A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint ehhez az alsóházi képviselőcsoport legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez. Ha a minimális támogatás meglenne, a bizalmatlansági indítványt teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani, és a frakció egyszerű többségének – a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek – támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is. (Forrás: hvg.hu)