Lecsaptak a rendőrök, Budapesten és Cegléden is óriási akció volt

Fotó Police

Tehervagonokat fosztogató bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök.

A ceglédi rendőrök 2019 tavasza óta nyomoztak tehervagonok fosztogatói ellen, akik közül korábban már elfogtak négy férfit.

Hétfőn hajnalban nyolcvan – Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Pest megyei, valamint budapesti -rendőr kilenc ceglédi és egy fővárosi helyszínen csapott le egyszerre. A rendőrség tájékoztatása szerint Ceglédről tíz, Budapestről pedig egy embert állítottak elő, ráadásul a fővárosban több lopott terméket is találtak két jármű rakterében.

Az előállított két nő és 9 férfi közül hét embert – egy 49 éves apát, valamint 21 éves és 23 éves fiait, továbbá egy 30, egy 28, egy 39 és egy 59 éves férfit – őrizetbe vettek, akiknek kezdeményezték letartóztatását. Hozzátették: a tizenegy gyanúsított közül csak egy, a lopott áruk eladásában részt vevő, szabadlábon védekező 41 éves nő tett érdemi vallomást.

A rendőrség szerint a banda tagjai 2019 elejétől a ceglédi, az albertirsai és a ferencvárosi vasútállomáson feltörték a várakozó tehervagonokat, a lopott áruk eladásával keresett több millió forintot pedig felélték. A vagonokból nagy mennyiségű súrolószert, fertőtlenítőszert, de kerékpárokat is loptak, valamint a gyanúsítottak közül ketten decemberben elfogott társaikkal részt vettek abban a 2020 májusi ceglédi bűncselekményben, ahol több százezer forintot érő orvosi kötszereket zsákmányoltak. Az elkövetők lakásán, tartózkodási helyén és gépkocsijaikban zálogjegyeket, nagy értékű televíziókat, okostelefonokat foglaltak le a rendőrök nagy mennyiségű dobozolt ruhanemű és egyéb termék – köztük egérpad, tolltartó, tollasütő, arclemosó kendő – mellett.

A hétfői akcióban az egyik helyszínen szabálytalan áramvételezést is észrevettek a rendőrök. A mérőeszköz kikerülésével okozott legalább ötvenezer forintos kár miatt külön büntetőeljárás indult – tették hozzá.

Forrás: metropol.hu