Lázár János: baj van, elnéptelenedik a vidék, nincs megélhetés, gyönge az infrastruktúra

Fotó Papp László Gyula

A vidék támogatása múlhatatlanul szükséges. Alapvetően igaz, hogy polgári és nemzeti keresztény politizálást csak a vidék támogatásával lehet megvalósítani.

A Fidesz, amikor létrehozta azt a szövetséget, aminek mi, kisgazdák is alapító tagjai voltunk és vagyunk, tisztában volt azzal, hogy Magyarországon vidékpolitikát eredményesen folytatni csak a kisgazdákkal lehet.

Újra kell indítani azokat a kapcsolati rendszereket, amelyek a szövetség életét a jövőben is meg kell határozzák.

MTI Fotó: Beliczay László

TKB

 

Lázár János egykor az ország második embere volt, most földdel, lovakkal és tehenekkel foglalkozik, és „mezei” országgyűlési képviselő, a „sztár” politikusságának már vége. A nemzeti politikában hisz, és mindig támogatni fogja a Fideszt. A képviselő a 24.hu-nak adott interjút, amelyben arról is beszélt, hogy „van baj, van tennivaló” vidéken, ezer település az elnéptelenedés határára jutott. A kormány óriási agrártámogatásokat oszt ki 2022-től.

m.hirstart.hu

Leginkább olyan országot álmodom, ahol a politika békét teremt, és nem 160/100-as, hanem 120/80-as vérnyomást okoz a polgároknak. Túl sok éve tart a hatalom megszerzésére irányuló kíméletlen élethalálharc – nyilatkozta a volt kancelláriaminiszter Lázár János a 24.hu-nak. Ez szerinte nem tíz, hanem már 30 éve tart, de 2010 és 2018 között legalább országépítés is zajlott, akkor, amikor ő is a politika csúcsain tartózkodott.

2018 óta olyan erők tértek vissza – világszerte – a hatalomba, amelyek nem nemzeti, hanem globális megoldásokban hisznek. Attól nemzeti egy politika Lázár szerint, hogy „mindent a szuverenitásból, az ország függetlenségéből és önállóságából vezet le. Az általam álmodott ország origójában is ez a törekvés áll”.

Az irányt tekintve orbánabb ő Orbánnál is

Lázár arról is beszélt, hogy ő továbbra is fideszes képviselő, a miniszterelnök és ő közötte az esetek többségében csak a célokhoz vezető eszközök kérdésében van véleménykülönbség. Példaként említette a vasárnapi boltzárat, amelyben szerinte a kormány az elveivel ellentétesen cselekedett. Ilyen a kiskereskedelmi hálózatok adóztatása, a multik elleni küzdelem, az autóipar állami dotációjának csökkentése és az, hogy ő kevesebb stadionépítéssel is beérné.

De a szuverenitással, az erős Magyarország felépítésével kapcsolatban mindig támogattam és támogatni is fogom a Fideszt. Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál… – mondta Lázár a 24.hu-nak.

„Az én sztárságomnak kétségtelenül vége”

Az interjút készítő újságíró felvetette, hogy Orbán Viktornak régebben mindig volt egy sztárpolitikusa: egy ideig Rogán Antal, 2010-től Navracsics Tibor, 2014-től pedig Lázár, de egy idő után mindenkit hátrébb húzott a táblán. Hogy ezt miért tette, Lázár sem tudja. „Az én sztárságomnak kétségtelenül vége, de azt ma már annyira se tartom fontosnak, mint annak idején, pedig miniszterként se ítéltem igazán fontosnak. Eszköz volt, használtam.”

A közelmúltban Orbán Viktor kisebb megbízásokkal látta el Lázárt, dohányügyi megbízott lett, majd megkapta a mezőhegyesi ménesbirtok vezetését, valamint a csőd szélén billegő teniszszövetség elnöki posztját. A közelmúltban bekerült a gödöllői Szent István Egyetem átalakításával újonnan létrehozott Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet fenntartó alapítvány ötfős kuratóriumába, Csányi Sándor OTP-elnök vezetésével. Lázár az interjúban megismételte, hogy rendezte korábbi feszült kapcsolatát Csányival, ma együttműködik vele, és tiszteli azért az üzleti sikerért, amit a bankár elért.

Van baj, van tennivaló vidéken

Az új agráregyetem létrehozásával azt az ambiciózus célt fogalmazta meg a kormányzat, hogy az egyetem 2030-ra bekerüljön a világ legjobb száz agrárcampusa közé. ” Az intézmény világszínvonalúvá alakítása az agrárium fejlesztését szolgálja, az agrárium fejlesztése a vidék felemelését célozza, a vidék felemelése pedig az országépítés része. Van baj, van tennivaló. A háromezer-kétszáz magyar településből ezer az elnéptelenedés határára jutott, a fiatalok elköltöznek, gyerek nem születik. Nincs megélhetés, gyönge az infrastruktúra, csapnivaló a közlekedés. Kérdezte, milyen országot szeretnék. Hát olyat, amely lép az önellátás felé, olyat, ahol a magyarok munkájából a magyarok haszna lesz. A kulcs ebben a mezőgazdaság” – nyilatkozta Lázár.

A kormány a közelmúltban döntött arról, hogy a következő európai uniós fejlesztési ciklusban, 2022 és 2030 között az uniós vidékfejlesztési támogatás mellé a kötelező nemzeti minimum, tizenöt százalék helyett a magyar állam jóval többet ad támogatásként: az EU-s pénz négyszeresét, évi 400-450 milliárd forintot.

A változáshoz van pénz és akarat

Lázár János reményei szerint „ennek köszönhetően egy évtizeden belül a magyar emberek nyolcvan százalékban Magyarországon termelt és Magyarországon feldolgozott és magyar üzletben vásárolt egészséges élelmiszert fogyasztanak majd. Hatalmas a feladat, hiszen ma az a képlet, hogy itthon megtermeljük az alapanyagot, amit multik a külföldi üzemeikben feldolgoznak, mi pedig a hipermarketben megvesszük a készterméket. Régióbeli gyöngeségünket demonstrálja, hogy még csak nem is francia, német, brit meg amerikai csúcstermékeket fogyasztunk, hanem lengyel és szlovák árut. A változáshoz kell politikai akarat – ez megvan. Kell pénz – immár ez is rendelkezésre áll. És kell tudás, kellenek képzett szakemberek tízezrével, akik képesek kirántani a gödörből a magyar vidéket – erre kell a modern agráregyetem. Az oktatás kulcskérdés. Hollandia legjobb felsőoktatási intézménye a holland agráregyetem, nem csoda, hogy az unióban Hollandia hoz ki a legtöbbet egy-egy hektárból, évi tizenhétezer eurót, míg például az osztrákok háromezret, mi, magyarok pedig mindössze másfélezret” – fejtette ki véleményét a hódmezővásárhelyi parlamenti képviselő.

Lázár János szerint a mezőgazdaság a járműipar mellett a nemzetgazdaság másik lába lehet.

A Fidesz több támogatást kap vidékről, mint a nagyobb városokból

A politikus arra kérdésre, hogy miért most hozta meg ezt az agráriumot érintő, nagy horderejű döntést a kormány, politikai választ is adott:

A politikai válasz az, hogy az elmúlt évtized fejlesztéspolitikájának jóval nagyobb arányban voltak nyertesei a nagyvárosok, különösen a főváros, mint a vidék Magyarországa. Pedig vidékről több és stabilabb támogatást kapott a Fidesz, mint a nagyobb városoktól. Ideje helyrebillenteni ezt az aránytalanságot.

Forrás: napi.hu, Domokos Erika