
László Imre, Újbuda polgármestere az ATV Start műsorában arról beszélt, hogy csak ellenpontként szerette volna felhozni Hitler munkásságát, hogy milyen más lehetne a róla alkotott kép, ha csupán az érem egyik oldalát nézzük. A DK politikusa visszautasította, hogy dicsőítette volna Hitlert.
Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester a Hír TV Híradójának elmondta: elfogadhatatlannak tartja párttársa megnyilvánulását és egyetlen szavával sem ért egyet. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerint ezt nem lehet „ejnye-bejnyével” letudni, felelősségvállalást követel.
A Mazsihisz elfogadja László Imre bocsánatkérését, egyúttal meghívják őt, és a főváros bármelyik polgármesterét egy közös dachaui zarándokútra – írta a szervezet a Mandiner megkeresésére.
A PestiSrácok.hu eközben arra hívja fel a figyelmet: László Imre a Heti TV reggeli műsorában arról beszélt, hogy Josef Mengeléről akartak elnevezni egy közterületet a 11. kerületben. A műsorvezető visszakérdezésére kiderült, hogy a DK-s politikus nem Mengelére, az auschwitzi haláltábor orvosára, hanem Nelson Mandelára gondolt. László Imre szerint a két név nagyon hasonlít egymásra. A lap arról is ír, László Imre a Parlament és a DK honlapján is elérhető életrajzában a Newport University Econovum Akadémia PhD képzését úgy tüntette fel, hogy az azt sugallja, az újbudai polgármester PhDfokozattal rendelkezik, holott ez nem igaz. Az akadémia honlapján ugyanis az olvasható, hogy a képzés nem használható a bolognai rendszer diplomájaként, vagy tudományos phd-fokozataként.
ORIGO.HU, MANDINER.HU