Lassan elég lesz az értelmetlen tárgyalásokból, határozottabban kell lépni / Szarka Gábor: Bezárhatják az SZFE Vas utcai épületét

Fotó MTI, Mónus Márton

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja a Hír TV Bayer Show műsorában nem zárta ki, hogy a koronavírus miatt esetleg bezárják az SZFE Vas utcai épületét, jelenleg nem tartanak ott, “de ez még eljöhet”. Arra, hogy zajlik-e bármilyen oktatás az SZFE-n, úgy reagált: nincs benn az épületben olyan vezető, aki ezt ellenőrizhetné, ha a hallgatók és az oktatók “valamilyen szinten összejátszanak”, akkor a Neptun-rendszerben le lehet adminisztrálni ezeket az órákat, de kívülről nehéz megállapítani, hogy most ez egy folyó félév-e. Látszatra talán az, de ő nem oktatási szakember, ezt nem tudja megítélni – tette hozzá.

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az SZFE Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe. A találkozóra az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is elmentek, ezért a beszélgetésre nem kerülhetett sor – közölte az intézet. „Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait” – írja az intézet közleménye.

Az Origo értesülései szerint október 26-án és 27-én Brüsszelben az Európai Unió szélsőbaloldali Zöld frakciója az SZFE ügyét akarja tárgyalni.  A portál úgy tudja, a korábbi rektorhelyettest, Upor Lászlót, valamint a blokádot szervező hallgatók közül többeket is meghívtak.

ATV.HU, MTI, ORIGO.HU