Lantos Csaba: Egész évben marad a rezsicsökkentés

A kép forrása: alternativenergia.hu

Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra – emelte ki Lantos Csaba. Az energiügyi miniszter az MVM Csoport rendezvényén részletezte az előttünk álló időszakot.

Az MVM Csoport csütörtökön tartotta meg Az energiapiacról tényszerűen, szakértői szemmel című szakmai rendezvényt. A rendezvényen felszólalt Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója.

Marad a rezsicsökkentés

A hivatalos megnyitóbeszédet Lantos Csaba tartotta, aki elmondta, hogy nem csak az MVM-nek, hanem mindenkinek megváltozott a helyzete a jelenlegi energetikai állapotban. Az MVM egy együttműködő partnerként fog fellépni, „amely tesz az emberekért és a sikeres energetikai átmenetért” – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte továbbá, hogy a veszélyek időszakában aktívan kell reagálni.

Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra

– emelte ki. A kormány most is az akciót és a cselekvést választotta, ezért hozta létre az Energiaügyi Minisztériumot. „A mi célunk, hogy hatékonyan kezeljük az energiahelyzetet. Ezt olyan körülmények között tesszük, amikor túlzás nélkül a történelmünk legnagyobb energetikai válságát éljük” – szögezte le Lantos Csaba.

A miniszter szerint az enyhe tél és a korábban megtett intézkedések oda vezettek, hogy ezt a hátralévő időszakot mindenféle gond nélkül megússza az ország. „A magyar családok védelme rendelkezésre áll. A legfőbb cél, hogy diverzifikáljuk Magyarország portfólióját” – szögezte le a miniszter. Hozzátette, hogy az ország importfüggősége nagyon nagy, ezért a legfontosabb, hogy ezt most csökkentsük.

Lantos Csaba ezt követően részletezte, hogy a kormány azonkívül, hogy biztosította az olcsó energiát a családoknak, a spórolást magán kezdte. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 17 százalékkal csökkent a gázfogyasztás az előző évhez viszonyítva. Ráadásul a villanyáram-fogyasztás is csökkent. Ez mindenképpen figyelemre méltó.

A továbbiakra nézve kiemelte:

  1. A rezsivédett sávhatárt egész évre kihúztuk. Tehát a lakosság számára nem fog emelkedni a rezsi. Egész évben nem fog emelkedni se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, és a rendszerhasználati díj se emelkedik idén.
  2. A tavaly nyáron kialakult rezsisáv feletti kategóriában is maradt egész évben ugyanaz az árképzés.

Segítség a vállalkozásoknak

Lantos Csaba ezek után ismertette, hogy nagyon sok olyan intézkedés történt, amely a vállalkozásokat is segíti. A feldolgozóiparban és a turizmusban számos olyan kedvezményeket lehet találni, ami csökkenti a vállalatok terheit – emlékeztetett.

Az energiapolitikák jövőképe, hogy az energiafüggőségből eljussunk az önellátásba

– szögezte le, majd kitért arra, hogy a kormány továbbra is munkaalapú társadalmat képzel el, ahol mindenkinek van lehetősége értéket előállítani. „A cél nem lehet más, mint hogy kitörjünk a közepesen fejlett országok közül” – fogalmazott, majd hozzátette: ehhez folyamatosan fejlesztésekre van szükség az energetikában. A miniszter szerint az energiabiztonság mellett olyan energiaárakat kell garantálni, amely a lakosság számára megfizethető, a vállalkozásoknak pedig egy regionális versenyhez mérhető.

A jelentős elektrifikációhoz három feltételen keresztül vezet az út a miniszter szerint:

  1. csökkenteni kell a földgáz arányát,
  2. folytatódni fog a megújuló energiaforrásoknak a termelése, valamint
  3. jobban szeretnénk kiaknázni a geotermikus energiát.

Forrás: index.huhttps://index.hu/gazdasag/2023/02/16/energia-veszelyhelyzet-energiavalsag-rezsi-rezsicsokkentes/