Kúria: a közmédia jogszerűen utasította vissza a DK közleményét

Fotó vasmegye.hu

A Kúria ítélete szerint a közmédiához tartozó MTI Országos Sajtószolgálat (OS) munkatársainak joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről úgy gondolják, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére.

Jogerősen hét pert veszített a Demokratikus Koalíció (ahogy a közmédia írja: „a Gyurcsány-párt”) a közmédiával szemben – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketingirodája az MTI-vel, azt is hangsúlyozva, hogy szerintük precedensértékű ítéletet hozott a Kúria.

A közlemény szerint a Demokratikus Koalíció a közmédiával szembeni valamennyi perét jogerősen elvesztette, amelyet az közmédiához (Duna Médiaszolgáltató Zrt.) tartozó MTI Országos Sajtószolgálat (OS) közleménykiadási gyakorlata ellen indított. Hozzátette az állami médiaszolgáltató, hogy a DK úgymond „pártállami időket idéző módon” igyekezett nyomást gyakorolni a független MTI működésére.

„A gyakorlattal kénytelenek lesznek felhagyni, mert döntésével a Kúria megerősítette, hogy az Országos Sajtószolgálatnak joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről feltételezhető, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére, valamint azt is kimondta, hogy az MTI-t megilleti a szerkesztői szabadság”

– írták. Az MTVA beszámolt arról, hogy az öttagú bírói tanács részvételével folytatott felülvizsgálati eljárást lezáró ítéletében a Kúria kimondta: jogosan utasította vissza az Országos Sajtószolgálat a Demokratikus Koalíció közleményeinek kiadását.

Forrás: media1.hu