Külön szabályok vonatkoznak a végrehajtókra

Fotó vasmegye.hu

A hétvégén megjelent rendelkezés szerint a szigorított védekezés ideje alatt senki sem kaphat végrehajtási végzést. Felfüggesztik a személyes ügyfélfogadást, de a végrehajtónak gondoskodnia kell arról, hogy az ügyfelek őt elérhessék.

A szombati keltezésű Magyar Közlönyben több a már megjelent rendelkezéseket pontosító, illetve kiegészítő jogszabály tettek közzé. Az iskolákban, óvodákban előbb nem tartható, majd mégis tartható ügyeletről például felkérik a  szülőket, hogy a „gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe” (111/2021. kormányrendelet 2. §). A szülők az erre vonatkozó kérelmet március 22-étől elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének. Meglehetősen ijesztő módon (de azért félni nem kell, hiszen bármikor módosítható) ez a rendelkezés május 23-án veszti hatályát.

A 112/2021. számú, egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendeletet érdemes böngészniük azoknak, akiket tartozás miatti eljárások fenyegetnek. A rendelet szerint a szigorított védekezés ideje alatt végrehajtási végzés nem kézbesíthető. Ennek határideje a szigorított védekezés megszűnését követő 15. napon kezdődik újra.

 

A rendelet szerint a bíróság kivételesen akkor is felfüggesztheti a végrehajtást, ha az adós a járványügyi intézkedések miatt került olyan élethelyzetbe, amely méltányolható körülmény.

A végrehajtó is felfüggeszti személyes ügyfélfogadását a szigorított védekezés megszűnését követő napig. Ügyfelei számára azonban neki elektronikusan vagy a végrehajtói iroda bejáratánál elhelyezett zárt gyűjtőszekrénnyel lehetővé kell tennie elérését. Azonosítás után videókapcsolat is megengedett, de felvételt kell készíteni róla, és a felvilágosítást kérőnek meg kell küldeni.
A  szigorított védekezés megszűnéséig helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. A végrehajtó a  végrehajtási eljárás során lefoglalt gépjármű forgalomból történő kivonásáról a  szigorított védekezés megszűnését követően intézkedhet. A  szigorított védekezés megszűnéséig a  fizetési meghagyás sem kézbesíthető. A kézbesítés határideje azonban ilyen esetekben már a szigorított védekezés megszűnését követő napon újrakezdődik.

Szerző: Azénpénzem