KSH: Rugalmas lehet a munkaidő

Fotó Getty Images

A járvány előtt a négymillió alkalmazott közül kevesebb mint húsz százalék dolgozott rugalmas munkaidő-beosztásban, számuk a megváltozott viszonyok miatt várhatóan tovább nő az újraindult gazdaságban – áll a Központi Statisztikai Hivatal 2019 negyedik negyedévében végzett felmérésében. A felmérés során több mint egymillió beosztott (elsősorban a szellemi foglalkozásúak körében, illetve a szolgáltatások, leginkább a kereskedelem területén) nyilatkozott úgy, hogy ügyfelei vagy főnöke kérésére havonta vagy hetente legalább egyszer el kellett térnie hagyományos munkaidejétől; további 1,2 millió alkalmazottnak ennél ritkábban volt ilyen kötelezettsége.

MAGYAR NEMZET