KSH: Nőtt a természetes fogyás januárban

A kép forrása: jonathermal.hu

Kevesebben születtek és többen haltak meg idén januárban, mint az elmúlt év első hónapjában, így nőtt a természetes fogyás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született (7364), míg a halálozások száma (13 790) jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Így a természetes fogyás 68 százalékkal, 2603 fővel meghaladta a 2018. januárit. A halálozások számának emelkedése mögött a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. A házasságkötések száma mérséklődött, 1436 pár lépett frigyre, ami 5 százalékkal, 76-tal kevesebb, mint amennyi 2018 januárjában volt. (forrás: MTI)

Mindig aggodalommal figyeljük azokat a KSH-adatokat, amelyek arról szólnak, hogy milyen változások állnak be hazánk népességének a létszámában. Különösen aggasztónak tartjuk a halálozások számának, – a mutatott számok szerinti – igen erőteljes növekedését. Az influenzajárványra történt hivatkozás kevéssé tűnik megalapozottnak, mert évek óta most volt a legrövidebb ideig tartó, és legenyhébb járvány. Inkább annak kellene örülnünk, hogy egyre többen éltek a védőoltás lehetőségével, ami a meggyőződésünk szerint nagyban csökkentette a járvány időtartamát. Fenntartjuk azt az álláspontunkat – amelyet a Parlamentben is kifejtettünk, – hogy a nagyvonalú pénzügyi, kormányzati támogatás a gyermekek megszületése érdekében csak akkor lehet eredményes, ha gyermekek megszületéséről, a születendő gyermekek fogadásáról a gondolkodás is változik a társadalomban. Nekünk Polgári Kisgazdáknak nincsenek anyagi eszközeink, látványos propaganda kifejtésére, de ennél hatásosabbnak is tartjuk a személyes meggyőzést, amivel a jövőben is élni kívánunk. (TKB)