KSH: A második negyedévben 103 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy éve / ITM: Több mint 260 ezer ember munkahelyét mentette meg a kormány

Fotó Getty Images

Az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt; a foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, tavaly júniushoz képest pedig 92 ezerrel.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően több mint 260 ezer ember munkahelye maradhatott meg a járványban – rögzítette Bodó Sándor. Az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán az adatokat elemezve elmondta, a pandémiás időszakot viszonylag sikeresen leküzdötték, most az a feladat, hogy további intézkedésekkel segítsék azokat, akik vissza akarnak térni a munkaerőpiacra. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője közleményében leszögezte: a kormány nullás válságkezelésének köszönhetően folyamatosan emelkedik a munkanélküliek száma Magyarországon. A Fidesz közleményében úgy reagált, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása megduplázta a munkanélküliséget, a válságban sem segítette a munkahelyek megtartását, hanem megszorításokkal tovább súlyosbította a munkanélküliséget.

MTI, ATV.HU, MAGYAR NEMZET