Közös listán indul hat ellenzéki párt 2022-ben

Fotó depositphotos.com

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd vasárnapi közleménye szerint az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés, mely szerint az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson. A pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és közös listával szeretnék lebontani az Orbán-rendszert, „megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet” – fogalmaz az ellenzéki kommüniké. A pártelnökök elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják, hogy szövetségük célja „megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot”. A közlemény szerint a pártelnökök vállalták a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal való szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.

„A Mi Hazánk nem vesz részt az elvtelen ellenzéki szivárványkoalícióban!” – írta Facebook-oldalán Novák Előd a párt politikusa.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom országszerte „megpályáztatja” a jelölti helyeket, azaz tulajdonképpen bárki jelentkezhet aspiránsnak – írja a Blikk. „A terveink szerint január 11-től lehet országszerte jelentkezni két héten keresztül. Ahol több alkalmas induló is lesz, ott a párt tagsága dönt majd – mondta a lapnak Huszti Andrea az ISZOMM elnöke. A jelöltállítási kampány arca a Neoton egykori énekesnője, Pál Éva lesz. Szanyi Tibor a Blikknek azt mondta, hogy már többtucatnyi körzetben van potenciális jelöltjük.

MTI, MANDINER.HU, BLIKK