Közel kétmillió euróból fejlesztenek egy árvízvédelmi központot

Fotó: kmnp.hu
Fotó Gyulai Hírlap, Tóth Péter

Werner György a KPE Gyulai elnöke szerint: A Békés megyei Polgári Kisgazdák már korábban kezdeményezték, hogy történjenek lépések a vízgazdálkodás, az árvízvédelem területén. Örömmel állapították meg a kisgazdák, hogy a beruházás megvalósul.

Közel kétmillió euróból fejlesztik a szanazugi árvízvédelmi központot, a projektet magyar-román összefogással valósítják meg ez év végéig – tájékoztatott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig).

A társaság ismerteti: a projektre uniós pályázaton nyertek támogatást, a Kövizig 670 ezer, a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóság 1,3 millió eurót.

A magyar oldali fejlesztéshez önerő is társult 60 millió forint értékben.

A beruházás során felújították a Békés megyében, a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál található szanazugi árvízvédelmi központot.

Emellett rekonstruálják és gépesítik a romániai vízgyűjtőn található Tulcai zsilipet, amelynek nemcsak ár- és belvíz idején jut jelentős szerep, aszályos időszakokban segíti Szalonta és Sarkad térségét, a mezőgazdasági területeket öntözővízzel ellátni.

A beruházás magyar oldalon befejeződött, a romániai területeken a közbeszerzési eljárások nem várt elhúzódása miatt jelenleg a műtárgyak építése zajlik, de az év végéig ott is befejeződnek a munkálatok.

A fejlesztés révén csaknem 147 ezer ember árvízi biztonsága javul – írják a közleményben.

Forrás: MTI, Origo