Közel félmilliárdos logisztikai beruházás kezdődik Nagymányokon

Fotó: Nagymányok Városi Önkormányzat

Logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és az ipari park infrastruktúráját is bővítik a Tolna megyei településen.

A fejlesztésekhez a Tolna megyei város önkormányzata 410, illetve 80 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból. Karl Béla független polgármester az MTI-nek elmondta: az 1965-ig MÁV-állomásként, majd a helyi brikettgyár részeként használt, 7,6 hektáros területen felújítják a vasúti pályát és a közműveket, raktárakat építenek, valamint átrakó berendezéseket helyeznek el, létesítenek logisztikai és vámirodát is.

A tervek szerint a 2020-ra befejeződő, barnamezős beruházás keretében rehabilitálják a városközponthoz közel fekvő terület egy kisebb, iparilag szennyezett részét, más részeken parkosítanak. A megújítandó logisztikai központ kiszolgálja majd a közeli ipari övezet cégeit, ahol jelenleg 450-en dolgoznak, a nagymányoki mészkőbányát, ugyancsak fontos vasút-közút csomópont lehet a mezőgazdasági termények szállításához – mondta a polgármester.
Jelezte: távolabbi terv a térségben a Máza-váraljai szénmező kiaknázása, ahonnan a 240 millió tonnára becsült feketekőszén-vagyont nagymányoki kapuval termelnék ki. A létesítmény a szén elszállítását is szolgálhatja majd. A mintegy 40 hektárnyi ipari területen 2019-re bővítik a vízvezeték- és csatornahálózatot, illetve egy kilométernyi, elkerülőként is használható utat építenek.
Karl Béla hozzátette: azt szeretnék, hogy az ipari fejlesztéseknek köszönhetően a 2300 lakosú város lélekszáma a következő tíz évben 1000-1200-zal nőjön.
(MTI, hirado.hu)