Kozák Zoltán értesítése alapján: Martonosi György lett Maroslele díszpolgára

Fotó forrása: Lázár János facebook oldala

A település korábbi polgármestere három cikluson keresztül vezette a községet, amely ezalatt az idő alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az idén leköszönő polgárőr elnök munkáját Maroslele Községért díjjal ismerték el.

Ma délután adták át a 2021-es Maroslele díszpolgára és Maroslele Községért elismeréseket egy ünnepség keretében a településen. Előbbi címet idén a községet korábban három cikluson át (2006-2019) vezető Martonosi György kapta.

– Aki nyomon követte Maroslele fejlődését az elmúlt években, ami az utóbbi 15 évben szemmel látható volt, azok számára nem lehet kérdés, hogy miért Martonosi Györgynek szavaztuk meg a díszpolgári címet. Csak a maroslelei pályafutását nézve is óriási eredményeket ért el. – fogalmazott elődjéről portálunknak Drimba Tibor.

Martonosi György nagyon büszke erre az elismerésre hangsúlyozta kérdésünkre, mint megtudtuk tőle a polgármestersége alatt folyamatosan arra törekedett, hogy változtasson a településen korábban kialakult szemlélettel, miszerint kistelepülésként nem lehet nagy fejlődést elérni.

– Nem kell beletörődni abba, hogy egy kistelepülésen máshogyan kell éljenek az emberek, mint egy városban. Teremtsük meg azokat a feltételeket, amelyek egy városban is elérhetőek, ezt a szemléletet volt a legfontosabb megváltoztatni. – mutatott rá a volt polgármester, aki mint mondta, 2019 óta is amennyire teheti, igyekszik figyelemmel kísérni Maroslele sorsát, a legtöbb idejét azonban most már családjának szenteli.

A Maroslele Községért elismerést idén Gazdag István vehette át, aki 30 éven keresztül volt az 1991-ben általa alapított helyi polgárőr egyesületnek.

A díjazottaknak Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is gratulált.

Forrás: makoihirado.hu, Nagy Szabolcs