Amikor a migránsgettók, nagy migrációs központok létrehozására irányuló európai bizottsági terv felvetődik, azt nem pusztán Magyarország kormánya ellenzi rendkívül határozott politikai akarat mentén már nyolc éve, hanem nemzeti konzultáció, népszavazás és alkotmánymódosítás tette teljesen nyilvánvalóvá, hogy ellenkezik a magyar emberek szándékával és tételesen ellentmond a magyar alkotmányos berendezkedésnek – jelentette ki Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikust arról kérdezték, hogy az Európai Bizottság nem megállítani akarja a migrációt, hanem menedzselni, s megjelent egy új kifejezés, a migránsgettó: városnyi méretű táborok lennének valahol a déli határon és az unió javaslata szerint Magyarországnak ezen táborokban kellene ellátnia a migránsokat, amíg a menedékkérelmüket el nem bírálják, s ha az elbírálás 12 hét alatt nem fejeződik be, az ott tartózkodókat tovább kellene engedni. A migráció kezelésének tervéről Kovács Zoltán azt mondta, hogy Brüsszelben a 2015-ös migrációs csúcspont idején egyszer már felmerült javaslatokat vettek ismét elő. Leszögezte: Magyarország kormánya továbbra is határozottan kiáll korábbi álláspontja mellett, ellenzi a migránsok szétosztását; a nemzeti konzultáció, a népszavazás és az alkotmány is ennek megfelelően rendelkezett, illetve rendelkezik. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a tagállamoktól pluszbefizetéseket várna el, az államtitkár kijelentette: nyilvánvalóvá vált, hogy az EU hétéves költségvetése két év alatt megkérdőjeleződött, és az a kérdés vetődik fel, hogy a csőd felé tart-e a közösség.
Forrás: hirado.hu