
Egy Polgári Kisgazda szerint, ha más a minőség, másként kell hívni, mert a kisbetűvel valahol feltüntetett különbséget nem fogja észrevenni a vásárló. Ha a kínai áruknál (adidas vs. adias) meg tudták oldani súlyos büntetések árán (pedig az összes drága nagymárkát ott gyártják), akkor a gigamultiknál is menne.
A minőségkülönbség – szépen fogalmazva – a vásárló átverése, bármilyen elegánsan próbálunk fogalmazni. (PI, KPE)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal három éves, európai uniós forrásból finanszírozott kutatásban vizsgálta, hogy igaz-e a megállapítás, miszerint bizonyos termékek – noha azonos márkanéven kerülnek a boltokba – eltérő minőségűek az unió keleti, illetve nyugati országaiban – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.
A teljes adás itt hallgatható vissza.
Nagy Attila, a hatóság élelmiszerlánc-biztonsági laboratóriumának igazgatója elmondta: 2018-ban indult egy európai finanszírozású projekt melynek eredményeképpen a 117 vizsgált tétel egynegyedénél találtak különbséget a különböző piacokon lévő azonos termékek között.
A projekt célja volt, hogy a felmérés után egyeztessenek a gyártókkal, melyek többféle okot említettek. Kiemelték a fogyasztói preferenciák eltéréseit a különböző országokban és ennek megfelelően alakították a kínálatukat. Több termék esetén a hazai jogszabályok arra presszionálták a gyártókat, hogy egészségesebb termékeket forgalmazzanak.
Ugyanilyen kutatás Csehországban folyt, illetve egy olyan konzorciumban, amely cseh, osztrák, szlovén, horvát és szlovák kollégák bevonásával készült – fejtette ki az igazgató.
2014 óta folynak ehhez hasonló vizsgálatok, és az Európai Unió már jövőre életbe lépteti a kettős minőséggel kapcsolatos jogszabályokat.
A fogyasztók megfelelő tájékoztatása esetén és a jogszabályokban lefektetett elvek alapján megmaradhat a kettős minőség, de más keretek között, mint eddig.
A projekt egyik eredménye az is volt, hogy a gyártókkal egyeztetik az elfogadható kommunikáció kereteit, lehetséges, hogy a csomagolás, vagy épp a márkanév fog eltérni, bár utóbbi kevésbé valószínű.
A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!
Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió