Koronavírus információ – 6 millió 25 ezer a beoltott, 27 209 az új fertőzött, elhunyt 392 beteg

Getty Images

2021. november 22. – 08:53

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 024 568 fő, közülük 5 794 499 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 834 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban összesen 27 209 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 025 697 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 392 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 172 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 847 992 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 144 533 főre emelkedett. 6451 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen.  Mától Oltási akcióhét indult. November 22 és 28között reggel 7 órától este 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra.  A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. 

Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. Az oltópontok elérhetősége és minden fontos az Oltási akcióhétről elérhető a koronavirus.gov.hu honlapon: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol

legfontosabb, hogy az oltatlanok mielőbb vegyék fel az oltást, hiszen az oltás legerősebb védelem a betegség súlyos lefolyása ellen. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.  A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi  dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő  harmadik oltás felvétele. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szombattol-ismet-kotelezo-maszk-az-uzletekben-bevasarlokozpontokban

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az  állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.  A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a  www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is. 

Forrás: koronavirus.gov.hu