Kormánytámogatással újul meg a Szent Margit Rendelőintézet

Varga Mihály pénzügyminiszter megtekinti a Szent Margit Rendelőintézet korszerű diagnosztikai berendezéseit. - A kép forrása: obuda.hu

Több mint 5,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek felújítását az Egészséges Budapest Program keretében.

A fejlesztés részleteit ismertető sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, dr. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár és Bús Balázs, a kerület polgármestere a helyi kezdeményezések és a kormányzati szándékok összehangolásának jelentőségét hangsúlyozta. Varga Mihály az Országgyűlés elé terjesztett költségvetési törvényjavaslatról szólva elmondta: a dokumentumból jól kiolvasható, hogy mely kérdésekre fordít megkülönböztetett figyelmet a kormány, hiszen azok a területek részesülnek kiemelt támogatásban, amelyek hatással vannak a magyar emberek előrejutására és életminőségének javulására. Mint fogalmazott: ezek között fontos helyen szerepel az egészségügy, amelyre – a kormány javaslata szerint – 191 milliárd forinttal több forrás jut 2019-ben, mint az idén. Az államháztartás egészét tekintve 647 milliárd forinttal fordítunk többet erre az ágazatra, mint 2010-ben – emlékeztetett a miniszter. (Forrás: kormany.hu – A kiemelt kép és a szövegközi kép forrása: obuda.hu)