Kormánypártok: A nemzeti konzultáció támadásával a baloldal ismét a migráció, a második Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll ki

(Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont) pestbuda.hu

Hadházy Ákos és Szél Bernadett közleményben mondott köszönetet az MSZP-nek amiatt, hogy a párt felajánlotta irodáinak országos hálózatát arra, hogy a független képviselők a nemzeti konzultációs íveket begyűjtsék. Adatvédelmi törvénybe ütközhet és aggályokat vet fel Szél és Hadházy akciója – tudósít a Magyar Nemzet. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a lapnak azt nyilatkozta: kizárólag anonim ívek adhatók le, ha bármilyen adatot tartalmaznak, az törvénysértő. Felmerülhet, hogy a konzultációs ívek begyűjtése csak ürügy az adatbázis építésére – ismerteti a lap. Az atv.hu cikke szerint az ellenzéki akcióhoz a Párbeszéd, a DK, a Jobbik és a Momentum is csatlakozott. Utóbbi egy alternatív online konzultációt is indított a kormány válságkezelésével kapcsolatban. Ez az ív tíz kérdésből áll, az egészségügyet, a gazdaságot és az oktatást érintően.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője hétfői sajtótájékoztatóján a kormánypártok véleményét összegezve arról beszélt, hogy amikor Fekete-Győr András, Szél Bernadett és Hadházy Ákos a nemzeti konzultációt támadja, akkor a baloldal valójában ismét a migráció, a második Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll ki. A baloldal újra bebizonyította, hogy szembemegy a magyar emberek akaratával – jegyezte meg.

MAGYARNEMZET.HU, MTI, HIRTV.HU, ATV.HU